DK: Magyarországon válság van, és ez a kormány felelőssége

A kormány felelős azért, hogy Magyarországon ma válság van - mondta a parlament költségvetési bizottságának DK-s elnöke kedden, online is közvetített budapesti sajtótájékoztatón.

LMP: a kormány sürgősen tájékoztassa a háziorvosokat a várható változásokról!

Az LMP-frakció arra kéri a kormányt, sürgősen tájékoztassa a háziorvosokat arról, milyen őket érintő törvénymódosítások vannak tervben.

Szijjártó: busásan meg fognak térülni a nemzeti exportvédelmi program támogatásai

A kedvezményezett cégek külpiaci pozícióinak erősödésével busásan meg fognak térülni a nemzeti exportvédelmi programban nyújtott kormányzati támogatások - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, a program támogatási okleveleket átadó ünnepségén Kecskeméten.

MSZP: a kormány hazudozással és félretájékoztatással hátráltatja a válság megfékezését

Az MSZP azzal vádolja a kormányt, hogy "folyamatos hazudozással, félrevezetéssel és félretájékoztatással" hátráltatja a válságkezelést és a járvány megfékezését.

LMP: a kormány nem tekinti partnernek a kulturális dolgozókat

Az LMP országos elnökségének titkára szerint a kormány nem tekinti partnernek a kulturális dolgozókat.

Szijjártó: Nógrádban 3250 munkahelyet véd meg a kormány versenyképesség-növelő programja

Nógrád megyében 3250 munkahelyet véd meg a versenyképesség-növelő program; a térségben 12 vállalat kötelezte el magát beruházások végrehajtása mellett, amikor a kormány tavasszal meghirdette a munkahelyeket megőrző programot.

Századvég: a lakástámogatás dinamizálja a gazdaságot

A kormány családpolitikájához kapcsolódó lakástámogatási intézkedések segíthetik a gazdaság dinamizálását a koronavírus-járványt követően - jelentette ki a Századvég Alapítvány vezető közgazdásza az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

ITM: jelentősen emelkedett az újrahasznosított hulladék mértéke

Tavaly jelentősen emelkedett Magyarországon a hulladék újrahasznosításának mértéke és csökkent az egy főre jutó hulladéktermelés - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Fürjes: a kormánynak támogatnia kell Budapestet, de nem gyámkodhat felette

A mindenkori kormánynak támogatnia kell Budapestet, de az is igaz, hogy nem gyámkodhat felette - mondta Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Novák: nagyon nagy az igény az otthonfelújítási támogatásra

Nagyon nagy az igény az otthonfelújítási támogatásra, amit január 1-jétől lehet igényelni - mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Négyezer iskolás kapott tanszert a nagycsaládosoknak indított akcióban

Ezerhétszáz család mintegy négyezer gyermeke kapott tanszert, iskolaszert a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) és az Auchan áruházlánc idei közös akciójában - jelentette be az egyesület elnöke szerdán Budapesten.

Novák: otthonfelújítási programot indít a kormány

Otthonfelújítási programot indít a kormány január 1-jétől - jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.