A koronavírus-járvány erősödése miatt nem tartják meg az Európai Parlament (EP) jövő hétre tervezett négynapos plenáris ülését Strasbourgban, a tanácskozást videókonferencia keretében rendezik meg - közölte az Európai Parlament elnöke csütörtökön a Twitter közösségi oldalon.
A szén-dioxid-kibocsátás páratlan mértékű csökkenését mérték 2020 első felében, nagyobbat, mint a 2008-as pénzügyi válság, az 1979-es kőolajválság, sőt a második világháború idején.
Korábban nem látott mértékben nőtt a fertőzöttek száma a Nyugat-Balkánon, a térségben - Horvátországot kivéve - szerdáról csütörtökre 1439 új fertőzöttet igazoltak, a halálos áldozatok száma pedig huszonhattal nőtt.
Szerző: Ancsy
itt:
18+, Egészségügy
Elhunyt huszonkilenc idős, krónikus beteg, és újabb 950 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.
Milák Kristóf is átesett a koronavírus-fertőzésen - hangzott el az M4 Sport csütörtök reggeli Sporthíradójában.
A foglalkoztatás mértéke augusztusra elérte a tavalyi szintet: több mint 4,5 millióan dolgoztak Magyarországon - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
Szerdától péntekig tartja a Digitális jólét program a harmadik Digitális Oktatási Konferencia és Kiállítás (DOKK) elnevezésű rendezvényét, a koronavírus-járvány miatt a résztvevők idén rendhagyó módon online követhetik az eseményt.
Oroszországban a járványhelyzet továbbra is "rendkívül feszült", nem mindenki tartja be az egészségvédelmi előírásokat, ami hozzájárult ahhoz hogy az újonnan fertőzöttek száma 26 százalékkal emelkedett az előző hetihez képest.
Részleges lezárások léptek életbe szerdán Hollandiában a koronavírus-járvány terjedése miatt.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Idén csak az ünnepélyes zászlófelvonást és a Magyar Becsületrend átadását tartják meg az 1956-os forradalomhoz és szabadságharchoz kapcsolódó kormányzati programok közül a koronavírus-járvány miatt - közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerdán az MTI-vel.
Csütörtöktől Románia feloldja a Magyarországról érkezőkkel szemben múlt héten bevezetett karanténkötelezettséget, miután időközben a koronavírus-fertőzések lakosságarányos rátája Romániában meghaladta a magyarországi adatot.
Meghosszabbították vasárnapig a koronavírus-járvány miatt elrendelt országos zárlatot Izraelben - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerdán.
