Július 26-tól a Szegedi Szabadtéri Játékok saját produkciójaként láthatja a közönség Sylvester Lévay és Michael Kunze Rebecca című musicaljét a Dóm téren - tájékoztatta a fesztivál sajtóreferense csütörtökön az MTI-t.
Június 30-áig lehet jelentkezni a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és projektpartnerei által ötödik alkalommal meghirdetett gyepes élőhelyek értékeinek, jellemző növény- és állatfajainak bemutatását, népszerűsítését célzó fotópályázatra.
Balla Esztert, Ecsedi Erzsébetet és Tóth Ildikót jelölték a Kaszás Attila-díjra.
Több mint száztízezren vettek részt az elmúlt hétvégén Erdély legnagyobb magyar zenei fesztiválján, a marosvásárhelyi Vibe Fesztiválon - közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.
Napóleon pisztolyai 1,69 millió euróért (664 millió forintért ) keltek el vasárnap a Párizs közelében lévő fontainebleau-i kastély mellett megrendezett árverésen - számolt e róla a BBC News.
Koncertekkel, színházi előadásokkal és gyereknek szóló foglalkozásokkal, játékokkal is várja az érdeklődőket a Pesthidegkúti Művészeti Fesztivál augusztus 29. és szeptember 1. között a Klebelsberg Kultúrkúriában.
A székely népviselet napját ünneplik több székelyföldi településen, ahol pénteken teljes munkaközösségek öltötték magukra népviseletüket vagy annak egy darabját.
Úri muri, megazisten címmel mozifilm készül Móricz Zsigmond regényéből, valamint a legendás díszlettervező, Romvári József unokája, Sophy Romvari forgathatja Blue Heron című első mozifilmjét a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával.
Célunk az, hogy a felsőoktatási intézményeink versenyképesek és sikeresek legyenek - mondta Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár.
Szerző: Ancsy
itt:
Gasztronómia
Többezer érdeklődőt várnak az idei tiszacsegei halászlé fesztiválra, amelyet immár tizenhatodik alkalommal rendez meg szombaton a csegei Tisza-parton a helyi halászcsárda - jelezte Nagy Sándor csárdatulajdonos sajtótájékoztatón szerdán a helyszínen.
A Neil Young Sétány koncertjével július 17-én kezdődik a Fatemplom Fesztivál Magyarföldön - jelentették be a zalaegerszegi Göcseji Múzeum templomában tartott sajtótájékoztatón.
Tíz projekt nyert a Budapest Tuning ötletpályázaton.
