Magyarországon a nők aránya 15-17 százalék között mozog a dalszerzők között, ami előrelépés a korábbi évtizedekhez képest, ugyanakkor még mindig alacsony, bár megfelel a nemzetközi átlagnak - derül ki az Artisjus zeneipari blogján hétfőn, a nemzetközi nőnapon közzétett összeállításból.
Megháromszorozza az idén a debreceni rocksuli támogatását az önkormányzat: a tavalyi egymillió forint után ebben az évben hárommillióval támogatják a több mint 30 éve működő civil kezdeményezést, további négymillióra pedig a zenei támogatási programban pályázhatnak fiatal, amatőr könnyűzenészek.
Mindkét magyar versenyfilm bekerült a díjazottak közé a 71. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale).
Akár a 2,8 millió dollár (849 millió forint) leütési árat is elérheti Amrita Sérgil (Sher-Gil) magyar származású indiai festő egy kilenc évtized után felbukkant portréja a Christie's aukciósház március közepére meghirdetett New York-i árverésén.
A nagy szépség sztárja, Toni Servillo játssza az idős Casanovát Gabriele Salvatores új filmjében - írta a Variety.com.
Újjáalakult a Kelemen Kvartett, amely a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek programsorozaton mutatkozik be a magyar közönségnek.
Négy szabadtéri koncertet szerveznek a Covid-19 ellen beoltottaknak a tel-avivi Bloomfield stadionban - jelentette be szerdán a helyi önkormányzat.
Farkas Gábor zongoraművész közreműködésével ad online hangversenyt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Nánási Henrik vezényletével csütörtökön a Zeneakadémiáról.
Paul Cézanne (1839-1906) rajzaiból és akvarelljeiből nyílik kiállítás nyáron a New York-i Modern Művészetek Múzeumában (MoMA).
Kedden vetítik a a 71. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában Nagy Dénes első mozifilmjét, a Závada Pál regénye alapján készült Természetes fényt - közölte a Nemzeti Filmintézet az MTI-vel.
Csaknem 20 online koncertet, közte a Kodály Kórus Debrecen és a Savaria Szimfonikus Zenekar előadását kínálja márciusban a Filharmónia Magyarország.
A második elődöntővel folytatódik A Dal 2021.