Yo-Yo Ma világhírű csellóművész rögtönzött koncerttel lepte meg egy massachusettsi oltópont közönségét.
A Koszta József Múzeum új virtuális kiállításán ismerhetik meg az érdeklődők azt az elsősorban kerámiatöredékekből álló leletanyagot, melyet a szakemberek a szentesi színház felújítása során találtak - tájékoztatta a közgyűjtemény az MTI-t.
Idén még több településre jut el a Térzene Program: az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pályázatára már kis települések önkormányzatai is jelentkezhetnek.
Az áprilisi Oscar-díjátadón a pandémia miatt csak az előadók, a jelöltek és a jelöltek vendégei lehetnek jelen a gála helyszínén - jelentette be hétfőn az amerikai filmakadémia csaknem tízezer tagjának elküldött levelében a testület elnöke.
Folytatódik a Musical Neked Klub: szerdán este Ókovács Szilveszterrel, a Magyar Állami Operaház főigazgatójával beszélget a sorozat házigazdája, Szente Vajk.
Az idén is meghirdetik a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete versmondó és versklipversenyét, a Nemzeti VERSenyt, amelyre április 30-ig várják a nevezéseket.
A Mank kapta a legtöbb, tíz jelölést az idei Oscar-díjakra.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Magyarország kormánya a nemzeti ünnep, március 15. alkalmából Magyarország Kiváló Művésze, Magyarország Érdemes Művésze és Magyarország Babérkoszorúja díjakat adományozott.
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából miniszteri művészeti kitüntetéseket ítélt oda.
Beyoncé lett a legtöbb díjat begyűjtő női előadó a Grammy történetében, miután a vasárnapi, 63. gálán nyert trófeákkal együtt már 28 győzelmet aratott.
Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!
Tóth Tamás rendezésében Frici és Aranka címmel történelmi tévéfilm készül Karinthy Frigyes és írótársai, feleségeik, szerelmeik izgalmas életéről és a magyar irodalom máig ható legendás korszakáról - közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) pénteken az MTI-vel.