Felavatták Simándy József operaénekes bronz mellszobrát, Kelemen Kristóf alkotását Szegeden a Dóm tér Nemzeti Pantheonjában pénteken, a Szegedi Szabadtéri Játékok újraindításának 60. évfordulója alkalmából.
Július 19-én kezdődik a 27. Váci Világi Vigalom, a város és a Dunakanyar egyik legrangosabb kulturális eseménye; az ingyenes fesztiválon külföldi és magyar előadók is fellépnek - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
Palóc Világtalálkozót rendeznek Nógrád megyében augusztus első hétvégéjén, a hatodik alkalommal szervezett fesztiválnak idén Bárna község ad helyet.
A szatmári helyi termékeket is népszerűsíti a 18. Partiumi Magyar Napok, amely a megszokott gazdag kulturális programmal várja az érdeklődőket augusztus 20. és 25. között - közölték kedden a szervezők.
Úszó könyvtárat építettek az Elba egyik csatornáján Hamburgban német művészek - jelentette kedden a Deutschlandfunk német közszolgálati rádió.
Végső búcsút vettek Horváth Ádámtól családtagjai, barátai, kollégái és tisztelői kedden a budapesti Farkasréti temetőben.
Első alkalommal rendezi meg Orgonák éjszakája elnevezésű országos zenei programsorozatot szombaton a Filharmónia Magyarország, amelynek keretében a többi között orgonatörténeti előadásokat, hangszerbemutatót és mini orgonakoncerteket is tartanak.
A cirkuszművészet megújítása jegyében, Kötéltánc elnevezéssel dalpályázatot hirdet a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft.
Átadták pénteken a berlini Múzeumsziget új kapujának számító James Simon Galériát, amelyet Angela Merkel német kancellár nyitott meg.
A jövőben a szervezőknek rögzíteniük kell a 25 ezer főnél nagyobb, belépőjegy vásárlásához kötött zenei rendezvények résztvevőinek személyes adatait - az erről szóló törvénymódosítást pénteken 128 igen, 48 nem szavazattal és kilenc tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés.
David Bowie földönkívüli alteregójáról, Ziggy Stardustról mintázott Barbie babát dobott piacra az amerikai Mattel játékgyár, a zenész Space Oddity című száma megjelenésének 50. évfordulója alkalmából.
Taylor Swift a legtöbbet kereső celeb a Forbes magazin friss listáján - számolt be róla csütörtökön a BBC News.