Júliusban rendezik a Fesztivál Akadémia Budapest kamarazenei programsorozatot

Július 16. és 25. között rendezik a Kokas Katalin és Kelemen Barnabás által alapított Fesztivál Akadémia Budapest kamarazenei eseménysorozatot hangversenyekkel és összművészeti kísérőprogramokkal.

Átadták Tatán a felújított Esterházy-kastélyt

Átadták Tatán a felújított Esterházy-kastélyt; a több évig tartó korhű rekonstrukció a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF) beruházásában összesen 2,4 milliárd forintból valósult meg a Nemzeti Kastélyprogram keretén belül.

Megkezdődött a Benyovszky-emlékév

Tudományos kiadványok, konferenciák, új Benyovszky-szobrok, a Magyar Posta által kiadott emlékbélyeg és egy Benyovszkyról írt musical bemutatója is szerepel a Benyovszky Móric születésének 280. és halálának 235. évfordulója alkalmából rendezett Benyovszky-emlékév programjában.

Az együttműködés lehetőségeiről egyeztetnek a településekkel

Az Európa Kulturális Főváros (EKF) program szakemberei a programhoz már csatlakozott vagy csatlakozni kívánó települések polgármestereit, intézményeinek képviselőit és az érdeklődőket várják egy május végén induló fórumsorozatra.

Két dél-koreai és egy román nyertese van a George Enescu klasszikus zenei versenynek

A dél-koreai Jeon-min Pak zongorista, a szintén dél-koreai Cse-min Han csellista és a román Valentin Serban hegedűs nyerte a George Enescu nemzetközi klasszikus zenei versenyt, amely az idén rendkívüli módon, részben online, részben fizikai jelenléttel zajlott - közölték hétfőn a szervezők.

Száznál több program ötven helyszínen

Ötven budapesti helyszínen több mint száz program - kiállítások, szakmai előadások, műterem- és műhelylátogatások, tematikus séták, workshopok, beszélgetések és filmvetítések - várják az 5. Műtárgyak éjszakája látogatóit június 17. és 19. között.

A Városháza udvarán lesznek a Friss Hús rövidfilmfesztivál szabadtéri vetítései

A Városháza udvarán lesznek a május 27. és június 2. között megrendezendő 9. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál szabadtéri vetítései.

Látogathatók a Szentendrei Skanzen kiállításai

Pünkösd vasárnap és hétfőn is nyitva tart a Szentendrei Skanzen, amelynek kiállításai és házai már a hét elejétől látogathatók - olvasható az intézmény MTI-hez eljuttatott közleményében.

Öt ország hét televíziós csatornája sugározza a Virtuózok hetedik évadát

Öt ország hét televíziós csatornája sugározza a Virtuózok hetedik évadát, amely a Duna Televízióban lesz látható november 19. és december 17. között és amelyre május végéig még lehet jelentkezni - hangzott el az M1 aktuális csatorna péntek délelőtti adásában.

A magyar honvédelem napján nyit újra a Hadtörténeti Múzeum

Pénteken, a magyar honvédelem napján nyit újra a Hadtörténeti Múzeum, amelynek Fegyvertörténeti Látványraktára június 1-jéig ingyenesen, egyénileg is megtekinthető lesz.

Május végén online látható a Beszélő levelek című produkció

Május végén online, streamelt formában tűzik műsorra a Beszélő levelek című produkciót; a pünkösdi és az azt követő hétvégén két műsort is láthat a közönség.

Megújítva nyílik meg ismét a hévízi mozi

Csütörtöktől közösségi térként is használható megújult előtérrel és átalakított pénztári rendszerrel nyílik meg a hévízi Fontana Filmszínház, Magyarország leglátogatottabb egytermes mozija.