Elképesztő jelenségek, amelyekre a tudomány máig nem talál magyarázatot.
Hazai egyetemek és vállalkozások tudáskapacitásából, szellemi tulajdonából állítanak elő magas hozzáadott értékű új termékeket és eljárásokat húsz kiemelt projektben a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap Gyorsítósáv pályázatának köszönhetően - jelentette be Schanda Tamás.
A férfiak kiadásai 16 százalékkal több éghajlatkárosító kibocsátással járnak együtt, mint a nőké, annak ellenére, hogy a két nem csaknem ugyanannyit költ - derült ki egy svéd tanulmányból.
Az emberek 37 százaléka kizárólag az állami nyugdíjból élne meg időskorában, ami a bankkapcsolattal rendelkező válaszadók körében 14 százalékos csökkenést jelent a négy évvel ezelőtti helyzethez képest - tájékoztatta az OTP Nyugdíjpénztár öngondoskodási kutatása eredményéről kedden az MTI-t.
Húsz pontra emelkedett a K&H kkv bizalmi index, ami a hazai kis- és középvállalkozások várakozásait 17 éve vizsgáló felmérés eddigi legoptimistább értéke.
A férfiak csaknem 40 százaléka, a nők több mint fele nem tervez utazást idén nyáron - derül ki a Bank360.hu megbízásából készült reprezentatív kutatásból.
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
A bikacápák nemcsak igénylik a társaságot, hanem meg is válogatják azt - derítette ki egy új kutatás, amelyet az akár 3,5 méteresre és 200 kilogrammosra megnövő csúcsragadozókról készítettek.
A koronavírus-járvány alatt jelentősen megnőtt az otthoni internethasználat, aminek egészségükre és a személyes adataik biztonságára kifejtett hatása miatt aggódnak leginkább az emberek - mutat rá az EY a legfrissebb nemzetközi kutatásában.
A koronavírus-járvány alatt jelentősen megnőtt az otthoni internethasználat, aminek egészségükre és a személyes adataik biztonságára kifejtett hatása miatt aggódnak leginkább az emberek - mutat rá az EY a legfrissebb nemzetközi kutatásában.
A magyar háztartások majdnem háromnegyedében használnak vezetékes internetet, viszont másfél millió ember sehogy sem internetezik - tájékoztatta reprezentatív kutatásának eredményeiről a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hétfőn az MTI-t.
Az ELKH Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) munkatársai folyamatosan vizsgálják a felszíni vizekben - elsősorban a Balatonban és annak vízgyűjtőjében - található emberi gyógyszermaradványok vízi ökoszisztémára gyakorolt hatását.
A Semmelweis Egyetem kutatói - nemzetközi együttműködésben - olyan mRNS alapú rendszert dolgoztak ki, amellyel szervspecifikus nyirokérnövekedés váltható ki; ez a jövőben alapját képezheti egy új típusú terápia kidolgozásának.