A bélflóra és a daganatos betegségek kialakulásának kapcsolatát vizsgálják szegedi kutatók

Egyes daganatos betegségek korai diagnosztikájához is hozzájárulhatnak azok az emésztőrendszerben előforduló mikroorganizmusokat vizsgáló kutatások, melyeket Juhász Szilvia végez munkatársaival a szegedi Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központban (Hungarian Center of Excellence for Molecular Medicine - HCEMM) - tájékoztatta a kutatócsoport az MTI-t.Közleményük szerint a közelmúlt egyik nagy orvostudományi felismerése, hogy az emésztőrendszer, illetve a benne természetesen előforduló mikroorganizmusok milyen szerteágazó módon befolyásolják az egészséget - ideértve az immunrendszer működését, de akár még a mentális egészséget is.
    

A köznyelvben bélflórának is nevezett "közösségben" számos különféle baktériumfaj megtalálható, ezek egy része fontos az egészséges működéshez, míg mások károsak lehetnek, mert olyan anyagokat - genotoxinokat - bocsátanak ki, melyek roncsolják az emberi sejtek örökítőanyagát. A Juhász Szilvia vezetésével újonnan létrejött Rák Mikrobiom kutatócsoport azt vizsgálja, hogy bizonyos, az emésztőrendszerben élő baktériumok miként befolyásolják a daganatos betegségek kialakulását és lefolyását, milyen jellemző mutációs mintázatok alakulnak ki a különféle fajok által termelt káros anyagok hatására, amelyek azután a sejtek hibás működéséhez vezethetnek.
    

Munkájuk célja, hogy a daganatos betegségek elleni küzdelemben a reaktív, a már kialakult betegséget észlelő, arra reagáló terápiák helyett inkább prediktív, a betegség kockázatát még annak megjelenése előtt jelző eljárások legyenek elérhetők. A kutatók olyan, élő emberi sejtekből - a többi közt kórházi mintavétel során nyert sejtekből - épült háromdimenziós szövetmodellekkel is dolgoznak, amelyek segítségével az emberi szervezetben fennállóhoz hasonló körülményeket tudnak teremteni, ami hatékonyabb, gyorsabb kutatómunkát eredményez - ez fontos egy olyan területen, ahol az új módszerek gyakorlati alkalmazása hosszú évekig várathat magára.
    

A Rák Mikrobiom csoport az intézet ötödik olyan egysége, amely a HCEMM szegedi inkubátorházában alakítja ki laboratóriumát, és mindösszesen a huszonötödik olyan csoport, amely az intézet kötelékében dolgozik. A kutatócsoport szakterülete illeszkedik a HCEMM eddigi munkájába, melynek fókuszában a népességet súlyosan érintő, öregedéssel összefüggő betegségek állnak. A vastagbél daganatos betegségei túlnyomórészt az 50 év felettieket érintik, és népességarányosan a világon Magyarországon a leggyakoribbak, évente több mint ötezer-hatszáz halálos áldozattal. Ha a betegséget korán diagnosztizálják, tízből kilenc beteg még öt év múlva is életben van, de azok között, akiknél előrehaladott állapotban fedezik föl a betegséget, ez az arány tízből alig több, mint egy - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Ezért érzed úgy, hogy egyre gyorsabban telik az idő

Nem a Föld gyorsult fel, hanem az agy működése változik felnőttkorban.

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Tovább erősödik az El Nino-jelenség

Az El Nino időjárási jelenség az előrejelzések szerint a következő hónapokban tovább erősödik, az év végére nagyon erőssé válhat, és hatásai 2027-ben is érvényesülhetnek - közölte csütörtökön a Meteorológiai Világszervezet (WMO).

Élvezik a madarak a repülést?

Élvezik a madarak a repülést?

A kutatók kiderítették, hogy örömöt okoz-e a szárnyalás.

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

MTA: Nem volt reális esély a győzelemre a legújabb kutatások szerint

Nem volt reális esélye a győzelemre a magyar seregnek az 1526-os mohácsi csatában a legújabb történeti, régészeti és antropológiai kutatások tükrében.

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

Lila kukoricából készülhet a mesterséges vörös ételfestékek természetes alternatívája

A növény olyan természetes pigmentek forrása lehet, amelyek az élelmiszeriparban is felvehetik a versenyt a mesterséges színezékekkel.

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

Meddig élhetne az ember, ha sikerülne kiiktatni az öregedés összes betegségét?

A tudósok szerint még ebben az esetben is lenne egy végső határ.

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Napi öt csésze kávé is jót tehet a szívnek egy új kutatás szerint

Jó hír a kávérajongóknak!

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Igazi baktériumtelep a bőrönd

Sokkoló eredményre jutott az InsureandGo 2025-ös elemzése.

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

http://ujhazak.com