Emberkereskedelem miatt emeltek vádat egy férfi ellen Fejér vármegyében

Emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt emelt vádat a Fejér Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen, aki részben megtévesztéssel, részben pedig a kiszolgáltatott helyzetüket kihasználva hat sértettet bírt rá munkára, a jövedelmüket pedig elvette.

Nőket fenyegetett és kényszerített prostitúcióra egy férfi Nógrádban

Nőket kényszerített prostitúcióra egy férfi Nógrádban; az emberkereskedelemmel, kényszermunkával és kényszerítéssel gyanúsított büntetett előéletű férfit letartóztatták - közölte az MTI-vel kedden a Nógrád Vármegyei Főügyészség.

Kiskorúakat kényszerítettek prostitúcióra egy debreceni panzióban

Emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt emelt vádat a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség egy debreceni panziót üzemeltető nő és két férfi ellen, akik kiskorú lányokat vettek rá prostitúcióra.

Kiszolgáltatott embereket kényszerítettek munkára, vádat emeltek ellenük

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt két férfi és egy nő ellen, akik egy borsodi kistelepülésen élő férfit és egy hatfős családot több éven keresztül nehéz fizikai munkára bírtak rá.

Kényszermunka miatt nyolc és fél év fegyházra ítéltek egy nagykállói férfit

Nem jogerősen nyolc év hat hónap fegyházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék pénteken azt a férfit, aki hónapokig dolgoztatta és bántalmazta gondnokság alatt álló, hajléktalan ismerősét a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagykállóban.

Vádat emeltek egy nőket bántalmazással prostitúcióra kényszerítő dunaújvárosi család ellen

Vádat emeltek - többszörösen minősülő emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének, kényszerítés hatósági eljárásban bűntettének és hamis tanúzásra felhívás bűntettének gyanúja miatt - egy dunaújvárosi család ellen, amely két nőt bántalmazással kényszerített prostitúcióra.

Emberkereskedelem és kényszermunka gyanúja miatt nyomoznak egy nő és két fia ellen

Emberkereskedelem, kényszermunka és más bűncselekmények gyanúja miatt indult eljárás egy nő és két fia ellen, akik egy férfit megfélemlítéssel semmiztek ki a vagyonából és kiszolgáltatott helyzetben lévő nőket vettek rá prostitúcióra.

Emberkereskedelem miatt emeltek vádat egy házaspár ellen Nógrádban

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt emelt vádat a Nógrád Vármegyei Főügyészség egy pásztói házaspár ellen.

Várandós élettársát munkára kényszerítő férfi ellen emeltek vádat Pécsen

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt emeltek vádat egy fiatal férfi ellen, amiért várandós élettársát bántalmazással félelemben tartva mezőgazdasági munkára kényszerítette, bérét pedig elvette - tájékoztatta a Baranya Vármegyei Főügyészség szerdán az MTI-t.

Emberkereskedelem és kényszermunka kísérlete miatt tartóztattak le egy enyingi férfit

Emberkereskedelem és kényszermunka kísérlete miatt tartóztatott le a rendőrség egy 37 éves enyingi férfit, aki házassági ígérettel csalt magához egy nőt, majd prostitúcióra akarta kényszeríteni - közölte a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.

KR NNI: tíz embert fogtak el emberkereskedelem és kényszermunka miatt egy európai akcióban

Magyarországon 10 embert hallgattak ki emberkereskedelem és kényszermunka elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI).

Kényszermunkával és emberkereskedelemmel gyanúsítanak egy nagykőrösi férfit

Emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt indított eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) egy 42 éves nagykőrösi férfi ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy tíz éven át kihasznált egy jelenleg 29 éves férfit, akit napi 10 óra fizikai munkára kényszerített és bántalmazott.