Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Megalakult csütörtökön Eger új közgyűlése, az új polgármester és a képviselők mellett a testület által megválasztott három alpolgármester is letette esküjét.
Gyulai Miklós maradt a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke, miután a pénteki közgyűlésen ismét bizalmat kapott a tagságtól.
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) feladata, hogy bármilyen fizikai, lelki és szellemi egzisztenciális fenyegetés árnyékában is őrizze a zsidó-keresztény, a görög és a római hagyományokat. Erről Csák János beszélt szerdán az MMA éves közgyűlésén mondott köszöntő beszédében a Pesti Vigadóban.
A Richter Nyrt. igazgatósága részvényenként 423 forint osztalék jóváhagyását javasolja a közgyűlésnek - közölte a gyógyszercég hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A közterületi kamerarendszer bővítéséről, az önkormányzati lakások bérleti díjának emeléséről és a református iskola indításának támogatásáról is döntött pénteken Nagykanizsa közgyűlése.
Az elnöki posztra Freund Tamást, a főtitkári tisztségre Kollár László Pétert, főtitkárhelyettesnek pedig Erdei Annát javasolja ismét a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) jelölőbizottsága - közölte az MTA az MTI-vel szerdán.
Részvényenként 390 forintos - névértékre vetítve 390 százalékos - osztalék megállapítását és kifizetését javasolja a Richter Gedeon Nyrt. igazgatósága a közgyűlésnek - derül ki a társaság közgyűlési meghívójából, amelyet pénteken tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Elfogadta a veszprémi önkormányzat közgyűlése csütörtökön a város 2023-as költségvetését, amelynek főösszege 49,6 milliárd forint.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Székesfehérvár közgyűlése pénteki ülésén elfogadta a város 2023. évi költségvetését, amelynek főösszege megközelíti a 104 milliárd forintot, ebből fejlesztési, felújítási célokra 50,7 milliárd forint áll rendelkezésre.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Nem változnak a helyi adók, növelik a rászorulók támogatásait, továbbá energiahatékonysági beruházásokkal és intézkedésekkel igyekeznek csökkenteni a kiadásokat Zalaegerszegen a város közgyűlésének csütörtöki döntései alapján.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Az energiamegtakarításból kívánja finanszírozni és ezzel jelentős spórolást elérni Nagykanizsa közgyűlése, amelyik csütörtöki, soron kívüli ülésén egyebek mellett a város közvilágításának teljes rekonstrukciójáról döntött.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Egyéb napirendek mellett takarékossági intézkedésekről is tárgyalt szerdán - soron kívüli ülésén - Nagykanizsa közgyűlése, amely egyes intézmények működésének szüneteltetéséről rendelkezett.