Végrehajtási utasítások nélkül lépnek hatályba január elsejétől Romániában azok az áprilisban elfogadott törvénymódosítások, amelyek a kórházakban és szociális intézményekben segítik elő a nemzeti kisebbségek anyanyelvhasználatát.
Személyesen nyújtotta be a hivatalos elnökjelöltté nyilvánításához szükséges iratokat Vlagyimir Putyin szerdán Moszkvában az orosz Központi Választási Bizottsághoz, amely azokat elfogadta.
Megkezdődött a fogolycsere szerdán Kijev és a Donyec-medencei szakadárok között a kelet-ukrajnai Horlivka település közelében lévő front menti átkelőnél - közölték ukrán hírforrások.
Korlátozni fogja Oroszország január 1-jétől a területe fölött a Nyitott Égbolt-szerződés alapján végrehajtandó katonai megfigyelő repüléseket - közölte a RIA Novosztyi hírügynökség szerdán egy katonai diplomáciai forrásra hivatkozva.
Alapvetően elégedett a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök ügyében ítélkező hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) munkájával Serge Brammerz, a testület főügyésze.
Barack Obama szerint számos veszéllyel jár a közösségi médiaportálok "felelőtlen használata".
Személyesen nyújtotta be a hivatalos elnökjelöltté nyilvánításához szükséges iratokat Vlagyimir Putyin szerdán Moszkvában az orosz Központi Választási Bizottsághoz, amely azokat elfogadta.
Személyesen nyújtotta be a hivatalos elnökjelöltté nyilvánításához szükséges iratokat Vlagyimir Putyin szerdán Moszkvában az orosz Központi Választási Bizottsághoz, amely azokat elfogadta.
A cseh államfő felszólította a parlamenti pártokat, hogy hathatósabban folytassák tárgyalásaikat egy stabil kormány felállításáról, és elutasította az előrehozott választások kiírását.
Belgrád kiadta Ankarának azt a kurd aktivistát, aki Belgrádtól kért menedéket, mert Törökországban 15 évnyi börtönbüntetésre ítélték az alkotmányos rend elleni tevékenység - adta hírül az N1 regionális hírtelevízió kedden.
Moszkva kész közvetítő szerepet vállalni Washington és Phenjan között a Koreai-félszigeten kialakult válság enyhítése érekében, ha ezt mind a két fél elfogadja - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden Moszkvában.