Már paneláron is lehet új lakást venni Budapesten, a főváros XV. kerületében megjelent otthon startos újlakás-dömping miatt már most is közel azonos, 1,2 milliós négyzetméteráron érhetők el a használt panellakások és az új lakások is a kínálatban.
Magyarországon tavaly 6600 külföldi állampolgár vásárolt lakást összesen 309 milliárd forint értékben, ezzel a teljes forgalom 6,4 százalékát ők generálták - közölte az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nemrég közzétett összesítése alapján csütörtökön az OTP Ingatlanpont.
Július végén augusztus elején már a válaszadók 89,2 százaléka jelezte, hogy saját célra vásárolna lakóingatlant, ami enyhe növekedés a márciusi 86,7 százalékos eredményhez képest.
Az első lakásukat vásárlók aránya vidéken az egy évvel korábbinak megfelelő 25 százalék körül stagnált az idén a második negyedévben - közölte a Duna House ingatlanforgalmazó pénteken az MTI-vel.
Az első lakásvásárlóknak meghirdetett Otthon Start program átalakítja az albérletpiacot is, mivel sok fiatal bérlés helyett vásárolhat, ami fékezheti a bérleti díjak emelkedését és tovább növelheti a kínálatot - közölte az ingatlan.com hétfőn az MTI-vel.
Az idén az első negyedévben mintegy 10 százalékkal több olyan ingatlant adtak el, amelyet befektetési céllal vásároltak a vevők, mint egy évvel korábban - közölte a Duna House szerdán az MTI-vel.
A lakosság 11 százaléka tervez lakásvásárlást az idén, az ingatlanvásárlásra készülők 10 százaléka tervezi, hogy korábbi nyugdíjcélú megtakarítását lakásvásárlásra használja fel, 8 százalék lejáró állampapírban tartott pénzét fordítja erre - közölte a CIB Bank.
Az otthonteremtésre fordított átlagos összeg 50 millió forintra emelkedett idén januárban, ami 9 százalékkal, 4 millió forinttal haladja meg a 2024-es átlagot - közölte a Duna House csütörtökön az MTI-vel.
A felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetése után felmerül a lakásvásárlás kérdése, az ingatlan.com elemzése szerint a megfelelő önrésszel rendelkező családoknak vagy fiataloknak ismét érdemes mérlegelniük, hogy a bérlés helyett inkább vásároljanak egy garzonlakást.
Az átlagos bruttó fizetések alapján Magyarországon tavaly - a 2021-ben mért 9,6 év után - már 10,2 évet kellett dolgozni egy új, 70 négyzetméteres lakás megvásárlásához - közölte a Deloitte hétfőn az MTI-vel.
Új lakás vásárlása előtt ismerd meg azokat a fontos szempontokat, amelyekre érdemes figyelni a biztonság, funkcionalitás, fényviszonyok, környezet és költséghatékonyság terén.
Összegyűjtötték a szakma íratlan szabályait.
