CIB: a lakosság 11 százaléka tervez lakásvásárlást az idén

A lakosság 11 százaléka tervez lakásvásárlást az idén, az ingatlanvásárlásra készülők 10 százaléka tervezi, hogy korábbi nyugdíjcélú megtakarítását lakásvásárlásra használja fel, 8 százalék lejáró állampapírban tartott pénzét fordítja erre - közölte a CIB Bank szerdán az MTI-vel legfrissebb reprezentatív felmérése alapján.A tájékoztatás szerint a vásárlást tervezők háromnegyedének van készpénze, saját forrása a vásárláshoz, az állami támogatások - például falusi CSOK, babaváró - majdnem ötödüknek jelentenek segítséget a finanszírozásban.

A válaszokból kiderül, hogy 40 százalékuk kizárólag saját forrással tervez, 13 százalék saját forrást és hitelt is bevonna, míg 9 százalék mindhárom lehetőséget - a megtakarítást, a hitelt és az állami támogatást - is felhasználná - ismertették.

Az ingatlanvásárlásban hitelt tervezők kétharmadának a kamat, valamint a felvételkor jelentkező egyszeri, induló díjak, költségek mértéke és típusa a legfontosabb szempont a hiteltermék kiválasztásnál. Mindössze 5 százalék azoknak az aránya, akik ragaszkodnak lakáshitel felvétele esetén a bankjukhoz, a legtöbben készek bankot váltani, új számlát nyitni abban az esetben, ha ott jobbak a kamatok és a költségek - írják.

Kitértek arra is, hogy az ingatlanvásárlást nem tervezők fele jelölte meg magyarázatként, hogy nincs szüksége újabbra, de ugyanennyien válaszolták azt, hogy nem engedhetik meg maguknak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Trükkök, amelyekkel megvédheted a házadat a betörőktől, amíg nyaralsz

Trükkök, amelyekkel megvédheted a házadat a betörőktől, amíg nyaralsz

Elég néhány dologra odafigyelni, hogy ne legyen baj.

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Sztárok ingatlanjai, amiket még senki sem vett meg.

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

Összegyűjtötték a szakma íratlan szabályait.

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Bár nem tisztünk bonyolult piackutatásokat végezni és elemezni az eredményeket, egy kis betekintést azért mindenképpen szeretnénk nyújtani az érintetteknek – lássuk, milyen tényezőkre érdemes odafigyelni a hajlékbérlés és –vétel során, és hogy mik jellemzik az ingatlanpiac alakulását napjainkban – é

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Míg az ország egyik felében szárnyal az ingatlanpiac, addig a másikban gyakorlatilag semmi változásról nem tudnak beszámolni az ingatlanpiaci szakemberek, pedig az eladó ingatlanok kínálatában a kelet...

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Most igazán kedveznek a feltételek az ingatlan vásárláshoz. Azok, akik most kívánnak ingatlant vásárolni, meglepően tapasztalhatják, hogy minden korábbinál kedvezőbb áron juthatnak hozzá jó állapotba...

100% rezsicsökkentés a családiházakban

100% rezsicsökkentés a családiházakban

Akár 100%-kal csökkenti a rezsiköltséget azok számára egy cég, aki a az általuk forgalmazott családiházakat választják otthonuknak. Nem kell megijedni ez nem a kormány legújabb választási ígérete és ...

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

A magyar piacon egyre népszerűbbek a könnyűszerkezetes, vagy másnéven készházak. A könnyűszerkezetes készházak előnyei között a legfontosabb a kiemelten magas energiatakarékosság, a gyors kulcsrakész...

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Nulla forint rezsiköltséggel üzemelő napelemes családiházakat kínál a kp.hu weboldal egész Európában, megdöbbentően olcsó bekerülési költséggel. Egy 100 m2-es nulla energiás kulcsrakész családiház 25...

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Egy-egy cég megítélésében fontos szerep jut annak, hogy irodája mennyire exkluzív irodaházban található meg. Az elegáns, szolgáltatásaiban is kifogástalan környezet egyértelműen arra enged következte...

http://ujhazak.com