Duna House: az első negyedévben mintegy 10 százalékkal nőtt a befektetési céllal vásárolt lakások száma

Az idén az első negyedévben mintegy 10 százalékkal több olyan ingatlant adtak el, amelyet befektetési céllal vásároltak a vevők, mint egy évvel korábban - közölte a Duna House szerdán az MTI-vel.Kifejtették, míg korábban egy 80-100 millió forintért vásárolt lakást könnyedén ki lehetett adni átlagosan havi 250-300 ezer forintért, addig mára az ingatlanárak emelkedése nincs összhangban a bérleti díjak növekedésével. Egy 120-130 millió forintos lakás esetén ugyanaz a havi bérleti díj már alig 2,5-3 százalékos bruttó hozamot jelent, ebből pedig még lejönnek a karbantartási költségek, a közvetítői díjak, az adóterhek és az esetleges üresjárati időszakok is.

Kiemelték, a befektetési döntésekben a kamatkörnyezet változása is szerepet játszhat. Korábban az 1-2 százalékos banki kamatok mellett az ingatlan-bérbeadás reális alternatíva volt, mostanra az állampapírokban vagy lekötött betétekben 6-9 százalékos hozam is elérhető. A hozamkülönbségek miatt pedig az ingatlanból származó passzív jövedelem már kevésbé lehet vonzó, mint korábban. Főként, ha azt kiadással, adminisztrációval, fenntartással és karbantartással együtt kell megtermelni.

A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy egyre több olyan lakás kerül piacra, amelyeket még egy-egy építtető cég tartott meg portfóliójában kiadási céllal.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Trükkök, amelyekkel megvédheted a házadat a betörőktől, amíg nyaralsz

Trükkök, amelyekkel megvédheted a házadat a betörőktől, amíg nyaralsz

Elég néhány dologra odafigyelni, hogy ne legyen baj.

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Sztárok ingatlanjai, amiket még senki sem vett meg.

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

Összegyűjtötték a szakma íratlan szabályait.

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Bár nem tisztünk bonyolult piackutatásokat végezni és elemezni az eredményeket, egy kis betekintést azért mindenképpen szeretnénk nyújtani az érintetteknek – lássuk, milyen tényezőkre érdemes odafigyelni a hajlékbérlés és –vétel során, és hogy mik jellemzik az ingatlanpiac alakulását napjainkban – é

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Míg az ország egyik felében szárnyal az ingatlanpiac, addig a másikban gyakorlatilag semmi változásról nem tudnak beszámolni az ingatlanpiaci szakemberek, pedig az eladó ingatlanok kínálatában a kelet...

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Most igazán kedveznek a feltételek az ingatlan vásárláshoz. Azok, akik most kívánnak ingatlant vásárolni, meglepően tapasztalhatják, hogy minden korábbinál kedvezőbb áron juthatnak hozzá jó állapotba...

100% rezsicsökkentés a családiházakban

100% rezsicsökkentés a családiházakban

Akár 100%-kal csökkenti a rezsiköltséget azok számára egy cég, aki a az általuk forgalmazott családiházakat választják otthonuknak. Nem kell megijedni ez nem a kormány legújabb választási ígérete és ...

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

A magyar piacon egyre népszerűbbek a könnyűszerkezetes, vagy másnéven készházak. A könnyűszerkezetes készházak előnyei között a legfontosabb a kiemelten magas energiatakarékosság, a gyors kulcsrakész...

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Nulla forint rezsiköltséggel üzemelő napelemes családiházakat kínál a kp.hu weboldal egész Európában, megdöbbentően olcsó bekerülési költséggel. Egy 100 m2-es nulla energiás kulcsrakész családiház 25...

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Egy-egy cég megítélésében fontos szerep jut annak, hogy irodája mennyire exkluzív irodaházban található meg. Az elegáns, szolgáltatásaiban is kifogástalan környezet egyértelműen arra enged következte...

http://ujhazak.com