ingatlan.com: már paneláron is lehet új lakást venni Budapesten
Már paneláron is lehet új lakást venni Budapesten, a főváros XV. kerületében megjelent otthon startos újlakás-dömping miatt már most is közel azonos, 1,2 milliós négyzetméteráron érhetők el a használt panellakások és az új lakások is a kínálatban, Rákospalotán 1250 lakás építését tervezik, aminek jelentős része megfelel az Otthon Start program feltételeinek - közölte az ingatlan. com kedden az MTI-vel.
Az ingatlan.com legfrissebb adatai szerint Rákospalota különböző részein a panellakások átlagos négyzetméterára 1,1-1,3 millió forint között mozog. Az ingatlanhirdetési portál kínálatában pedig már láthatók azok az otthon startos lakások is, amiket átlagosan ennyiért hirdettek meg eladásra.
A XV. kerületi Novus Liget és Szilas Liget lakóparkokban legalább 3-4 ezer lakás készülhet el a következő években, amiből több mint ezret már most is értékesítenek.
A közlemény szerint ha a vásárlók azt látják, hogy új lakást már ugyanannyiért kaphatnak, mint egy panellakást, akkor az elmozdíthatja a keresletet a modernebb ingatlanok irányába, és lépéskényszerbe hozhatja az eladókat is.
Ez a folyamat a XV. kerületben már elindult, és könnyen lehet, hogy árkorrekciót hoz a peremkerületi lakáspiacon - hívta fel a figyelmet Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a közleményben.
Kitértek arra, hogy a nemrég megjelent tervek szerint Újbudán is jelentős mennyiségű otthon startos lakás épülhet. A XI. kerület különböző városrészeiben összesen 2200 lakást adhatnak át a kiemeltnek nyilvánított beruházások keretében.
Az újbudai panellakások átlagos négyzetméterára már most is 1,46 millió forintnál jár, így a legfeljebb 1,5 milliós négyzetméteráron elérhető otthon startos új lakások egy jelentős része a paneleknél is olcsóbban lesz megvásárolható - emelte ki az ingatlan.com szakértője.
Balogh László szerint a helyzet további két tényező miatt különösen is érdekes, egyrészt a XI. kerület a főváros egyik prémium lokációjának számít, másrészt pedig a fővárosi otthon startos beruházások közül több is rendelkezik rozsdaövezeti besorolással, aminek köszönhetően a vevők vissza tudják igényelni az új lakások 5 százalékos áfáját.
Ez további több millió forintos visszatérítést jelenthet az első lakásvásárlók számára. Az ingatlan.com szakembere a közleményben jelezte, ritkán előforduló és már középtávon sem fenntartható jelenség, hogy a piacon külön értékkategóriát képviselő ingatlanok azonos áron érhetők el a vevők számára. Az új építésűek pedig a lakáspiac prémium termékei közé tartoznak különösen a panelekhez képest.
A szakértő úgy látja, ha a most előkészítés alatt álló beruházások ütemesen haladnak, 2027-re akár több évtizedes rekord dőlhet meg az új lakások átadásában. Az utolsó jelentős lakásépítési hullám 2004-2005-ben zajlott, amikor több mint 40 ezer új lakás épült Magyarországon.
(Forrás: MTI)
Az ingatlan.com legfrissebb adatai szerint Rákospalota különböző részein a panellakások átlagos négyzetméterára 1,1-1,3 millió forint között mozog. Az ingatlanhirdetési portál kínálatában pedig már láthatók azok az otthon startos lakások is, amiket átlagosan ennyiért hirdettek meg eladásra.A XV. kerületi Novus Liget és Szilas Liget lakóparkokban legalább 3-4 ezer lakás készülhet el a következő években, amiből több mint ezret már most is értékesítenek.

Hozzászólások