Jóváhagyta a román szenátus csütörtökön a korrupcióval gyanúsított Dan Sova szociáldemokrata szenátor - Victor Ponta volt kormányfő feltételezett bűntársának - előzetes letartóztatását.
A román kor...
Lakástűz után találtak kábítószergyanús növényt és annak termesztéséhez szükséges eszközöket a rendőrök a főváros VIII. kerületében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlap...
Előzetes letartóztatásba helyeztek egy vállalkozót, aki lopta az áramot dobogókői éttermeiben, panziójában és turistaházában - közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.
Gyugyi ...
Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Újabb ügyben kérte a román legfőbb ügyész a Victor Ponta volt kormányfővel együtt bíróság elé állított Dan Sova szociáldemokrata szenátor előzetes letartózta...
Szerző: Vya
itt:
Németország, 18+
Németországban szerda este letartóztattak három feltételezett iszlamista terroristát.
A szövetségi ügyészség szóvivőjének tájékoztatása szerint a három férfit azzal gyanúsítják, hogy csatlakoztak e...
Letartóztatták a Baszk Haza és Szabadság (ETA) spanyolországi szeparatista terrorszervezet egyik vezetőjének 12 éve bujkáló fiát a Párizstól északra található Saint-Denis-ben - közölte kedden a franci...
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
Hat gyanúsított előzetes letartóztatását rendelték el a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírási szombaton a röszkei közúti átkelőnél szerdán történ tömegzavargás miatt - tájékoztatta a Szegedi Törvénysz...
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Tizenegy gyanúsított letartóztatását és házi őrizetét kezdeményezte a Szegedi Járási Ügyészség a röszkei közúti átkelőnél történt tömegzavargás miatt - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvi...
Előzetes letartóztatásba helyezett a Miskolci Járásbíróság egy férfit, aki ellen több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt indult büntetőeljárás, mert pisztolyt fogott volt párjára és ...
Száznegyvennyolc tő kannabiszt foglaltak le egy monorierdői férfitől a rendőrök - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) a rendőrség honlapján, hétfőn.
A gyanúsított Monor külterületén,...
A történelem eddigi egyik legnagyobb kiberbűnügyének gyanúsítottjait tartóztatták le Izraelben a nyomozásban együttműködő amerikai és izraeli hatóságok - jelentette az izraeli katonai rádió szerdán.
...
Szerző: Eni
itt:
Színes hírek, 18+
Olyan szép lányokat mutatunk be összeállításunkban, akik valami bűnt követtek el és lekapcsolták őket!
Ittas vezetés:
Letartóztatás, mert megütötte a párját egy golf ütővel
Kenyérpi...
