A határőrizeti területen lefolytatott eljárások szigorításával az a célunk, hogy bezárjuk az eddig létező kiskapukat, és csak az léphessen Magyarország és az Európai Unió területére, akinek megvan hozzá a jogalapja - mondta Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes
Magyarellenes tartalomért, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) feljelentése alapján 25 ezer lejes (1,8 millió forint) pénzbírságot szabott ki a román médiahatóság a B1 tévécsatornára - tudatta szerdai hírlevelében az RMDSZ.
Indokolt a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fenntartása Magyarország területén, az elmúlt fél év azt bizonyítja, hogy a válsághelyzet alapján alkalmazott jogszabályokkal sikerült megvédeni a magyar emberek biztonságét - jelentette ki Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitká
Donald Trump amerikai elnök felülvizsgált rendelete a beutazási tilalomról várhatóan a napokban megjelenik, és valószínűleg jogilag megalapozottabb lesz, mint az első, januári változat, amelynek több rendelkezését szövetségi bíróságok felfüggesztették - írta kedd este a The Wall Street Journal (WSJ)
Semmi ok arra, hogy a szíriai háború elől menekülők kontinensünkre jöjjenek, mert innen nem fognak visszamenni - hangoztatta az Aid to the Church in Need (ACN) nevű nemzetközi szervezet párizsi központjának igazgatója az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
Szerző: Vya
itt:
politika, Színes hírek, 18+
Francia, német, olasz és luxemburgi parlament elnökeinek vágya az Egyesült Európai Államok.
Az Unicef jelentése szerint rengeteg fiatal válik erőszak és szexuális erőszak áldozatává.
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek, Franciaország, 18+
Egy Veszprém megyei kamiont támadtak meg a migránsok Calais közelében.
Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint a magyar kormány migrációs politikája ellen szól a hétfői európai parlamenti (EP) meghallgatás.
Barcelona után már több mint 30 spanyol városban tüntettek a migránsok mellett.
Törökország is fallal védi magát a migránsokkal szemben, amelynek egy része már elkészült.
Szerző: Vya
itt:
Németország, Külföld
A menekültügyi szigorító csomagoknak nincs meg a kellő hatása Németországban, mert a migránsok nem érzik azt az erőt, amit a német államnak mutatnia kellene, hogy elfogadják az intézkedéseit - mondta Kiszelly Zoltán politológus.