Országos néptáncfesztivált rendeznek péntektől három napon át Szolnokon

A 27. Szolnoki Országos Néptáncfesztiválon a néptáncosok, zenészek, koreográfusok és a szakmai zsűri mellett több száz rajongó vesz részt május 30. és június 1. között - olvasható a rendezvény honlapján.

A Kárpát-medence legendás néptáncosait mutatja be a Petőfi Kulturális Ügynökség új videósorozata

A Kárpát-medence legendás néptáncosait mutatja be a Petőfi Kulturális Ügynökség új, hiánypótló videósorozata Nagy figurák címmel, amelynek első epizódja kedden, a tánc világnapján jelenik meg a Kultúra.hu YouTube-csatornáján.

Néptánc és népfoci, idén is megrendezik a Mundruc Népfocitornát

A Kárpát-medence különböző területeiről érkező neves néptáncegyüttesek és népi zenekarok futballtornáját, a XV. Mundruc Népfocitornát rendezik meg a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium új tornacsarnokában december 3-án, Budapesten - tudatták a szervezők hétfőn az MTI-vel.

Határon túli hivatásos néptáncegyüttesek mutatkoznak be a Hagyományok Házában

Nyolc határon túli hivatásos néptáncegyüttes mutatkozik be Budapesten a Hagyományok Házában, ahol csütörtöktől négy napon keresztül koncert és táncház is várja az érdeklődőket.

Vasárnap éjfélig jelentkezhetnek a gyerekek a Fölszállott a páva tehetségkutatóra

Meghosszabbították a verseny jelentkezési határidejét, így még vasárnap éjfélig jelentkezhetnek a 6 és 14 év közötti gyerekek a Fölszállott a páva című népzenei és néptánc tehetségkutatóra - hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki adásában.

Különleges évaddal tér vissza a Fölszállott a páva

Különleges évaddal tér vissza a közmédia népzenei és néptáncos tehetségkutató műsora, a Fölszállott a páva - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő délelőtti műsorában.

Néptáncgála lesz Gyulán a hétvégén

Tizenkét néptánccsoport és zenekar lép fel az immár 24. alkalommal megrendezendő Minden magyarok nemzetközi néptánc fesztiválja elnevezésű rendezvényen augusztus 16-a és 19-e között Gyulán - számoltak be a szervezők az esemény sajtótájékoztatóján hétfőn Gyulán.

Kezdődik Berettyóújfaluban a Berettyó Nemzetközi Néptáncfesztivál

Idén harmadik alkalommal rendezik meg a Berettyó Nemzetközi Néptáncfesztivált augusztus 18. és 21. között - jelentették be a szervezők pénteki sajtótájékoztatójukon.

Több száz táncos a Martin György Országos Néptáncfesztiválon Szegeden

Több száz táncos mutatkozik be és ad számot tudásáról a július 7-én kezdődő X. Martin György Országos Néptáncfesztiválon Szegeden.

Idén is szabadtéri táncestekkel készül a Nemzeti Táncszínház a Várkert Bazárban

Idén is belekóstolhat a közönség a flamenco, a tangó, a kortárs és a hagyományőrző magyar táncokba, valamint Hollywood kedvencét, a szteppet is kipróbálhatják az érdeklődők a Nemzeti Táncszínház nyáresti, szabadtéri táncestjein július 20. és 31. között a Várkert Bazár Öntőház udvarán.

A 80 éves Szabadi Mihály koreográfust köszöntik Szekszárdon

Szerzői estet rendez a szekszárdi Babits Mihály Kulturális Központ a 80 éves koreográfus, Szabadi Mihály tiszteletére, aki elsősorban Tolna megye, a Sárköz néptánckincsének feldolgozásával vált ismertté a magyar néptáncmozgalomban.
A magyar hagyományok és értékek a Temesvári Magyar Napok fókuszában

A magyar hagyományok és értékek a Temesvári Magyar Napok fókuszában

A magyar kisebbség értékeinek és hagyományainak megismertetése a péntek este kezdődő Temesvári Magyar Napok célja, a rendezvény a magyar kormány támogatásával valósul meg.A három napos eseményen leszn...