Nevelőszülőket és gyermekvédelemben dolgozókat díjaztak

Kiemelkedő tevékenységet végző nevelőszülőket és gyermekvédelemben dolgozókat ismertek el kedden Budapesten, a Szent Anna a nevelőszülőkért és a Szent Kristóf a gyermekekért díjak, valamint miniszteri elismerő oklevelek átadásán.

Fülöp Attila: 25 százalékkal nő január 1-jétől a nevelőszülők ellátmánya

Egy a napokban elfogadott törvénymódosításnak köszönhetően január 1-jétől mintegy 25 százalékkal emelkedik a nevelőszülők ellátmánya - jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára kedden a Bács-Kiskun megyei Helvécián.

Ügyészségi vizsgálat nyomán örökbefogadhattak egy gyermeket nevelőszülei

Ügyészségi vizsgálat nyomán örökbefogadhatják nevelőszülei azt a kisfiút, akit csecsemő kora óta neveltek, ám kérelmüket a gyermekvédelmi szakszolgálat nem támogatta - tudatta a Pest Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.

LMP: nagyobb megbecsülést kell adni a nevelőszülőknek

A jelenleginél nagyobb megbecsülést kér a nevelőszülőknek az LMP.

Vasárnap mutatják be az M5 csatornán a Befogadottak című filmet

Vasárnap, anyák apján mutatják be az M5 csatornán a Befogadottak című dokumentumfilmet, amely a nevelőszülőkről és nevelt gyermekeikről szól - hangzott el az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

Fülöp Attila: nőtt a nevelőszülők száma

Nőtt a nevelőszülők száma - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

Szakértő: nem kapnak elég elismerést a nevelőszülők

Nem kapnak elég elismerést a nevelőszülők, pedig érzelmileg az egyik legmegterhelőbb munkát végzik - közölte a SOS Gyermekfalvak minőségirányítási igazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Díjat alapított az Emmi a nevelőszülők munkájának elismerésére

Díjat alapított az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a nevelőszülők munkájának elismerésére.

Ittasan veszélyeztette csecsemőjét egy nagykanizsai nő

Nevelőszülőknek adták a gyermekét és kiskorú veszélyeztetése miatt vádat emeltek egy nő ellen, aki ittasan veszélyeztette alig három hónapos csecsemőjét - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.
A 3 éves kislányt betegsége miatt senki sem akarja örökbe fogadni

A 3 éves kislányt betegsége miatt senki sem akarja örökbe fogadni

Egy szőke kékszemű brit kislány minden vágya, hogy karácsonykor már egy szerető családban lehessen. De úgy tűnik egyelőre ez még várat magára. Grace már évek óta azt szeretné, ha örökbe fogadnák. ...
 Magyarok kenyere - Megkezdődött a liszt szétosztása

Magyarok kenyere - Megkezdődött a liszt szétosztása

Megkezdődött az idei Magyarok kenyere program keretében készült liszt szétosztása, az adományból elsőként a Baranya Megyei Gyermekvédelmi Alapítvány által támogatott gyermekek nevelőszüleinek adtak ke...
Kilenc évig tartották garázsban a gyereket

Kilenc évig tartották garázsban a gyereket

Egy majom, és egy kutya társaságában élt a most 15 éves kislány, akit a nevelőszülei tartottak bezárva. Kilenc év alatt csak kétszer léphetett kis a Buenos Aires-i garázsból az a most 15 éves gyerek,...