Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Erősödéssel tetézték az előző napi nagy nyereségeiket a szerdai nyitáskor az amerikai tőzsdeindexek.
A Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) felveszi a részvényes államok sorába a Szerb Köztársaságot a kormányzótanács ülésén született egybehangzó határozat alapján - jelentette be a pénzintézet az MTI-nek küldött közleményében szerdán.
Novemberben az infláció 0,9, a maginfláció 0,6 százalékponttal növekedett; az infláció emelkedése a termékek és szolgáltatások széles körében jelentkezett - állapította meg a novemberi inflációs adatokhoz fűzött kommentárjában a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) visszavonta a Holmium Work-Out Zrt. hitel- és pénzkölcsön nyújtására, illetve követelésvásárlásra vonatkozó engedélyét, valamint elrendelte a pénzügyi vállalkozás végelszámolását.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Vegyesen indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,80 pontos emelkedéssel, 51 269,45 ponton nyitott szerdán.
A kedvező nemzetközi befektetői hangulat által támogatott keddi emelkedés után szerdán is a pozitív tartományban nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Erősödtek a vezető ázsiai tőzsdék szerdán részben annak hatására, hogy a koronavírus új variánsával kapcsolatos aggodalmak mérséklődésével kedden erőteljes növekedéssel zártak a vezető amerikai tőzsdemutatók.
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Indexemelkedéssel indult a tőzsdei kereskedés kedden Európában.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 50 723,42 ponton nyitott kedden.
Enyhe emelkedésre számít kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.
