Tarlós: több mint 30 milliárdba kerülne a fővárosnál dolgozók béremelése

Több mint 30 milliárd forintba kerülne a fővárosnál dolgozó több mint 20 ezer ember bérének átlagosan 15 százalékos emelése a főpolgármester közlése szerint.

Kikiáltásának hatvankilencedik évfordulóját ünnepli Izrael

Kitüntetések átadásával, légi parádéval és grillezéssel ünneplik Izraelben az ország kikiáltásának hatvankilencedik évfordulóját.

Botka: megélhetési minimumot kell bevezetni

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint megélhetési minimum bevezetésére van szükség.

Vona: szabadabb és igazságosabb Magyarországot kell építeni

Egy szabadabb és igazságosabb Magyarország felépítése mellett foglalt állást Vona Gábor, a Jobbik elnöke a párt május 1-i budapesti rendezvényén a Hajógyári-szigeten.

Szijjártó: itt az ideje, hogy a tények Brüsszelben is fontosabbak legyenek a véleményeknél!

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint itt az ideje, hogy Brüsszelben a tények fontosabbak legyenek a véleményeknél, és az illegális bevándorlást végre az EU is a legfontosabb kihívásnak tekintse, és úgy is kezelje.

A Jobbik majálisa

A Jobbik majálisa.

Juncker: mindent meg kell tenni a "huszonhetek" egységének megőrzése érdekében

Az Egyesült Királyság uniós kilépése után bennmaradó tagállamok egységét mutatja, hogy a "huszonhetek" vezetői szombati brüsszeli találkozójukon mindössze négy perc alatt elfogadták a Brexit-tárgyalásokra vonatkozó irányelveiket,

Orbán Viktor: sikerült megvédeni Magyarország álláspontját

Az Európai Néppárt brüsszeli csúcstalálkozóján sikerült megvédeni Magyarország álláspontját - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, az unióban maradó tagállamok szombati rendkívüli csúcstalálkozóját követően tartott sajtótájékoztatóján.

Tuzson: a nemzeti konzultáció az unió megújítását célozza (2. rész)

A nemzeti konzultáció nem Európa-ellenes, sőt kifejezetten Európa-párti, és az unió megújítását célozza a nemzeti hatáskörbe tartozó kérdések megvédése érdekében - mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szombaton Budapesten.

Tuzson: a nemzeti konzultáció az unió megújítását célozza

A nemzeti konzultáció nem Európa-ellenes, sőt kifejezetten Európa-párti, és az unió megújítását célozza a nemzeti hatáskörbe tartozó kérdések megvédése érdekében - mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szombaton Budapesten.

Tusk: a "huszonhetek" megállapodtak a Brexit-tárgyalásokra vonatkozó irányelvekről

Tusk: a "huszonhetek" megállapodtak a Brexit-tárgyalásokra vonatkozó irányelvekről.

A kormány minden nyitott jogi kérdésben készen áll az együttműködésre az Európai Bizottsággal

Az Európai Néppárt szombati elnökségi ülésén Orbán Viktor miniszterelnök leszögezte, hogy Magyarország kormánya minden nyitott jogi kérdésben készen áll az együttműködésre az Európai Bizottsággal - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t.