Immár harmadik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját.
Elérte a 12 és félezres létszámlimitet a 42. Lidl Balaton-átúszásra jelentkezők száma, így a szervező Budapest Sportiroda szerda reggel 9-kor lezárta a nevezést.
Augusztus első hétvégéjén rendezik meg a harmadik Váralja Akusztik könnyűzenei fesztivált a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Boldogkőváralján, a Téka tábor erdei helyszínén, ahol folk, hip-hop és indie rock produkciók szólalnak meg - közölték a szervezők az MTI-vel.
Szerdán kezdődik a negyedik Déryné Fesztivál a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Sátoraljaújhelyen, ahol öt napon keresztül tizenegy helyszínen hetven programmal várják a látogatókat a szervezők - olvasható a rendezvény honlapján.
A népi mesterségek és a fenntarthatóság a fő témája a Krisna-völgyi búcsúnak, amelyet július 26. és 28. között rendeznek Somogyvámos határában.
A hagyományos palóc búcsút rendezik meg a hétvégén folkfesztivállal színesítve a Nógrád vármegyei Balassagyarmaton; a Szent Anna tiszteletére rendezett búcsút palóc vendégség követi majd vasárnap - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Múzeum Palóc Múzeuma hétfőn az MTI-t.
Öt magyar diák utazik Brazíliába a csillagászati diákolimpiára - közölte a megmérettetés magyar projektkoordinátora az MTI-vel.
Szombaton rendezik meg a Libegők éjszakáját; az országos rendezvényhez az idén négy helyszín csatlakozott, köztük Budapesten a Zugligeti Libegő.
A lehetőség kedd esti felfüggesztéséig 32 430 előregisztrációs kérelem érkezett be a modern napelemes rendszerek telepítését támogató kiírásra.
Idén Budapest ad otthont az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak (European Organic Congress), amelyet szeptember 10-12. között rendeznek meg a Pesti Vigadóban - tájékoztatta az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet az MTI-t kedden.
Az eredeti programtól eltérően kedden csak a női körvívást bonyolítják le a budapesti öttusa Európa-bajnokságon.
Több mint száztízezren vettek részt az elmúlt hétvégén Erdély legnagyobb magyar zenei fesztiválján, a marosvásárhelyi Vibe Fesztiválon - közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.
