Az Északi Áramlat-2 tisztán kereskedelmi és nem politikai projekt, a megakadályozására irányuló kísérletek megsértik a szabad verseny szabályait - hangoztatta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak.
Miami-ban található a SAOTA első projekt tervezése.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Közel 150 milliárd forint értékben, három projekt keretében megújul a Budapest-Hatvan vasúti vonalszakasz - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára szombaton, Gödöllőn.
A mostanában felújított lakások többségében a tereket összenyitják és nagy egybefüggő, többfunkciós helyiségeket alakítanak ki.
Budapest dalát keresi a Fővárosi Önkormányzat, a projektre tizenegy ismert előadót hívtak meg, mellettük három helyet még felfedezésre váró, tehetséges zenész és énekes számára tartanak fel a kiírt pályázaton.
Az amszterdami csatornák között levő régi épületek megújításának a részeként újították fel ezt a házat.
Kanadában található ez a régi kis ház, amit túl drága lett volna teljes egészében felújítani, ezért inkább úgy döntöttek hozzáépítenek.
A bűncselekményt elkövető fiatalkorú migránsokat elküldenék Afrikába.
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek
Csaknem 800 millió forintból korszerűsítik a csapadékvíz-elvezetést Pécsett; a projekt támogatási szerződését a napokban írták alá - közölte a baranyai megyeszékhely önkormányzata szerdán az MTI-vel.
Több mint háromszázmillió forintos projekt keretében bővíti és korszerűsíti a Natura 2000 területek bemutató helyeit és új sétányt is épít a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága(DDNPI).A projekttel a ...
Szerző: Ancsy
itt:
Színes hírek
Bemutatták a Stad hajóalagút látványterveit.Egy hatalmas hegy gyomrán vezethet végig az 1,7 kilométer hosszú, 49 méter magas és 36 méter széles hajóalagút, ami néhány éven belül elkészülhet Norvégiába...
Csaknem 11 milliárd forintos programot indít a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a turisztikai kínálat népszerűsítése és az idegenforgalmi vállalkozások piacra jutásának elősegítése érdekében - közöl...
