Elemző: ismét káosz uralkodik ellenzéki oldalon

Deák Dániel elemző szerint ismét káosz uralkodik az ellenzéki térfélen.

KDNP: ki kell állni az elnyomottak és az elesettek mellett

A KDNP szerint egyöntetűen kell felemelnünk a szavunkat az elesettekért és az elnyomásban élőkért.

Az MSZP parlamenti bizottságban hallgatná meg a számvevőszék elnökét az egészségügy helyzetéről

Az MSZP az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének parlamenti meghallgatását kezdeményezi az egészségügy helyzetével kapcsolatban tett korábbi kijelentései miatt.

DK: a rendkívüli ülésről távolmaradó kormánypárti képviselők elárulták választóikat

A Demokratikus Koalíció szerint a parlament pénteki, rendkívüli üléséről távolmaradó fideszes és kereszténydemokrata képviselők elárulták a választóikat.

Az Országgyűlés rendkívüli ülése

Latorcai János, az Országgyűlés KDNP-s alelnöke (b3) vezeti az ülést az Országgyűlés rendkívüli plenáris ülésén 2018. augusztus 17-én.

Politológus: tovább nőtt a kormánypártok támogatottsága, az ellenzéki pártok válságban vannak

Tovább nőtt a Fidesz-KDNP támogatottsága az elmúlt négy hónapban, az ellenzéki pártok mindegyike nagyon komoly válságban van - mondta Deák Dániel politológus, a Figyelő főmunkatársa az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Fidesz-KDNP: Brüsszel megint a migránsokat akarja támogatni az európai emberek helyett

Brüsszel megint a migránsokat akarja támogatni az európai emberek helyett - értékelte a Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője az Európai Bizottság azon javaslatát, amely szerint migránsonként hatezer euró összegű pénzügyi támogatást nyújtana az Európai Unió.

Harrach: reményre adnak okot a népesedési adatok, a kivándorlás is csökken

A legújabb népesedési adatok némi reményre adnak okot, emellett biztató, hogy a munkavállalási célú kivándorlás jelentősen csökken, és nőtt a visszatelepülők száma is - mondta a KDNP frakcióvezetője demográfiai témájú, szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Nézőpont: készül az "együtt 2022"

Az ellenzéki pártok 2022-re készülő teljes összefogásának jeleként értékeli a Nézőpont Intézet csoportvezetője, hogy közös interjúban szerepelt a Párbeszéd és a Jobbik országgyűlési képviselője.

Az ÁSZ visszaküldte a Jobbik, a DK és a Párbeszéd intézkedési tervét

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megfelelőnek találta az MSZP, az Együtt és a Liberálisok intézkedési tervét a gazdálkodásukban feltárt szabálytalanságok megszüntetésére.

Elemző: a Fidesz-KDNP maradt az egyetlen néppárt

A Fidesz-KDNP maradt az egyetlen néppárt Magyarországon - értékelte a választások eredményét az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában Deák Dániel politológus, a Figyelő főmunkatársa.

Levélben leadott listás szavazatok

A levélben leadott listás szavazatok összesítése.