XVI. kerületi ellenzéki képviselőjelölt: a Fidesz nem képes biztosítani az emberek egészségügyi ellátását

A DK-Jobbik-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd XVI. kerületi parlamenti képviselőjelöltje szerint a Fidesz 11 év kétharmados kormányzás után sem képes biztosítani az emberek egészségügyi ellátását.Vajda Zoltán ezt pénteki, az MSZP Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatóján azzal kapcsolatban mondta, hogy sajtóhírek szerint orvoshiány miatt szerdán leállt az Uzsoki kórház sürgősségi osztálya.
    

Az ellenzéki politikus közölte: "súlyos orvoshiány van az országban". Az orvosok új jogállási törvénye rendkívül nehéz helyzetbe hozta a vállalkozóként dolgozó orvosokat, akik ezért inkább felmondanak - tette hozzá, megjegyezve, ez a helyzet csak súlyosbodni fog. "A gyalázatos munkafeltételek és a megbecsülés hiánya elüldözi az orvosokat az állami egészségügyből" - mondta. Véleménye szerint ez az összeomlás kezdete.
    

Vajda Zoltán a magyar egészségügyet "lényegében működésképtelennek" nevezte, hozzátéve, most az Uzsoki, nemrég a zalaegerszegi kórház sürgősségi osztálya zárt be. Az Uzsoki esetében pedig az ellátásra kijelölt másik három kórházban káoszt okoz a leterheltség - jelentette ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com