Üres a Donald Trump amerikai elnök kezdeményezésére létrejött Béketanács hivatalos pénzügyi alapja, és a szerveződés jogi és politikai bizonytalanságok miatt nem tud hozzákezdeni fő céljának, a Gázai övezet újjáépítésének megvalósításához.
A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.
A Generali csoport globális márkája, a Redion az Europ Assistance által kínált asszisztencia és utasbiztosítási, valamint a Generali Employee Benefits (GEB) munkavállalói juttatási szolgáltatásait egyesíti közös szervezeti háttér és szolgáltatási portfólió keretében.
Az Insura.hu legfrissebb felmérése szerint idén a nyaralni indulók 67 százaléka külföldi utat is tervez, a biztosításközvetítő társaság előrejelzése szerint az utazni vágyók fejenként átlagosan napi 850 forintos utasbiztosítási díjjal számolhatnak.
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerdán a keddi jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa változatlanul 6,25 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot, a kamatfolyosó két széle sem változott - jelentette be a jegybank kedden.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) június 1-ig mintegy 400 ezer cégtől vár bevallást a társasági adóról (tao), és több mint 100 ezer társaságtól a kisvállalati adóról (kiva) - hívta fel a figyelmet kedden a hivatal.
Gyengült a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Erősödött a forint péntek reggelre az euróval és a dollárral szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben, míg a svájci frank jegyzése alig változott.
Gyengült a forint csütörtökön reggel a főbb devizákkal szemben a szerda esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Szerző: Ancsy
itt:
külföldi gazdasági hírek
A vártnál alacsonyabb ütemre lassult az éves brit infláció áprilisban.
Az szja-bevallás határideje szerda éjfél, aki eddig nem nézte meg, és nem fogadta el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített bevallási tervezetét, annak a határidő lejártával ez automatikusan bevallássá válik - közölte a hatóság az MTI-vel szerdán.