Csehországban tavaly 4,2 százalékkal emelkedtek a reálbérek

Csehországban a tavalyi év végén 34 125 korona (443 625 forint) volt az átlagbér, éves szinten 7,1 százalékkal több, mint 2018 végén - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal pénteken Prágában.

Pénzügyminisztérium: több mint 6 éve emelkednek a reálkeresetek

Több mint hat és fél éve, 79 hónapja töretlenül nőnek a reálbérek Magyarországon, csak az elmúlt egy évben hétszázalékos volt az emelkedés üteme - mondta Varga Mihály a friss kereseti adatokat kommentálva a tárca közleménye szerint hétfőn.

Elemzők: a reálbérekkel együtt idén lassulhat a kiskereskedelmi forgalom növekedése

Nem lepte meg az MTI-nek nyilatkozó elemzőket a kiskereskedelmi forgalom növekedési ütemének novemberi enyhe lassulása, amihez ez előző év magas bázisadatai is hozzájárultak.

DK: a kormány kösse a reálbérekhez a nyugdíjemelést!

A Demokratikus Koalíció (DK) azt követeli a kormánytól, hogy a nyugdíjemelést kösse a reálbérekhez.

NGM: a versenyszférában is emelkedtek a reálbérek

Jelentősen felgyorsult a reálbérek emelkedésének üteme az elmúlt négy hónapban, a versenyszférában csaknem 8 százalékkal nőtt a reálkereset - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtök reggel.

NGM: idén is folytatódhat a reálbérek növekedése

Idén is folytatódhat a reálbérek 4 éve tartó emelkedése, a növekedés alapja a gazdaság javuló teljesítménye és a kormányzati gazdaságpolitika - mondta Simon Attila, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.
NGM államtitkár: folytatódik a reálbérek emelkedése

NGM államtitkár: folytatódik a reálbérek emelkedése

A munkaadók és munkavállalók mindenhol olyan szintű béremelésről tárgyalnak, amely reálbér-emelkedést hoz majd, a továbbra is alacsony infláció pedig ugyancsak hozzájárul a reálbérek további növekedés...
KSH: tovább nőttek a reálbérek júniusban

KSH: tovább nőttek a reálbérek júniusban

Júniusban a bruttó átlagkeresetek 3,4, a nettó átlagkeresetek 4,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal(KSH) csütörtökön. Idén január-júniu...
KSH: tovább nőttek a reálbérek júniusban

KSH: tovább nőttek a reálbérek júniusban

Júniusban a bruttó átlagkeresetek 3,4, a nettó átlagkeresetek 4,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal(KSH) csütörtökön. Idén január-júniu...
KSH: májusban tovább nőttek a reálbérek

KSH: májusban tovább nőttek a reálbérek

Májusban a bruttó átlagkeresetek 3,0, a nettó 4,4 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A reálbérek 2,6 százalékkal nőt...