Sokszínű rendezvénysorozattal ünnepli a Skanzen a szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló egyezmény jubileumát

Negyvennyolc szellemi kulturális örökség, számtalan népművészeti, hagyományőrző fesztivál, koncertek, táncházak, bemutatók, workshopok várják az érdeklődőket egész évben a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban.

Római és török kori műemlékeknél is lesznek programok Pécsen és Baranyában

Római és török kori műemlékekhez, világörökségi helyszínekhez, emlékházakhoz, tájházakhoz várják az érdeklődőket szombaton és vasárnap, a Kulturális örökség napjai elnevezésű rendezvénysorozaton - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Augusztus végén lesz a XXI. Savaria Történelmi Karnevál Szombathelyen

Augusztus 25. és 28. között rendezik meg a XXI. Savaria Történelmi Karnevált Szombathelyen.

Száznál is több programmal várja a közönséget a Csabai Nyár

Kilencvenkét nap alatt száznál is több programmal várják június elejétől augusztus végéig a békési megyeszékhelyre érkezőket a Csabai Nyár elnevezésű rendezvénysorozaton - közölték csütörtöki sajtótájékoztatójukon a szervezők.

Harminc produkcióval várja a közönséget a Kőszegi Várszínház a nyáron

Három hónap alatt több mint harminc produkcióval várja nyáron a közönségét a fennállásának 40. évfordulóját ünneplő Kőszegi Várszínház - közölték az MTI-vel a rendezvénysorozat szervezői hétfőn.

Pénteken kezdődik a LiteraTúra idei programsorozata Füleken

Pénteken az Ady/Petőfi című előadással kezdődik meg a LiteraTúra idei, immár kilencedik éve tartó rendezvénysorozata a szlovákiai Füleken; az idei programokon az irodalom és más művészeti ágak kapcsolatát is igyekeznek bemutatni.

Indul a Petőfi Kulturális Ügynökség Irodalmi Karavánja

Irodalmi Karaván címmel indít rendezvénysorozatot a Petőfi Kulturális Ügynökség, amelynek célja megmutatni a magyar nyelv és irodalom egységét, emellett a kortárs szerzőket megismertetni Magyarországon és a határon túl is.

Rendezvénysorozat kezdődik a 100 éve született Nemes Nagy Ágnes költő tiszteletére

A 100 éve született Nemes Nagy Ágnes költő emlékére indított centenáriumi sorozattal, valamint az Irodalmi Karaván című irodalmi roadshow-val ünnepel 2022-ben a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Petőfi Irodalmi Múzeum.

Programözön a világkiállításon

Hétfőn, a világkiállítás tizenhetedik napján több mint 35 ezren látogattak el a Hungexpóra, és ezzel a központi helyszín látogatottsága már meghaladja az 508 ezret, az országszerte nagy érdeklődés mellett zajló rendezvénysorozat résztvevőinek száma már 1 millió 300 ezer felett jár.

Megkezdődik az utolsó hét a világkiállításon

Vasárnap közel 45 ezren látogattak ki a Hungexpóra, és ezzel a világkiállítás központi helyszínének látogatottsága már átlépte a 472 ezret.

Mintegy 200 pályázó közül választották ki a Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozat szakmai díjainak nyerteseit

Mintegy 200 pályázó közül választották ki a Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozat szakmai díjainak nyerteseit.

Az ökumenikus segélyszervezetnek adták az augusztus 20-i rendezvényekről megmaradt szendvicseket

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek adták az augusztus 20-i rendezvénysorozat végével megmaradt szendvicseket - közölte a szervezet országos segélyközpontjának vezetője hétfőn az MTI-vel.