Vádat emeltek egy telephelyet felgyújtó férfi ellen Békésben

Vádat emelt a Szeghalmi Járási Ügyészség egy 47 éves füzesgyarmati férfi ellen, aki idén februárban felgyújtotta egy megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató alapítvány helyi telephelyét, jelentős kárt okozva annak tulajdonosának és az ott működő cégeknek.
Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.
Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.
Elégedett ügyfél helyett üres bankszámla

Elégedett ügyfél helyett üres bankszámla

Tanulság: egy kérdőív kitöltéséhez sosem szükséges a banki adataink megadása.
Sem alkatrész, sem pénz

Sem alkatrész, sem pénz

Ha előre utal egy interneten kínált termékért egy olyan személynek, akit korábbról nem ismert, szinte biztosan futhat a pénze után.
Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművezetőt, aki két nőt ütött el az egyik szolnoki, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

Elindult az Europol Most Wanted kampánya, két magyar is van Európa legkeresettebb bűnözői között

Elindult az Europol idei Most Wanted kampánya, két magyar férfi is van Európa legkeresettebb bűnözői között - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hétfőn a police.hu oldalon.

Letartóztattak egy férfit, aki évekig bántalmazta nevelt lányát

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy férfi letartóztatását, aki két éven keresztül bántalmazta nevelt lányát - közölte a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya csütörtökön az MTI-vel.

KR NNI: felszámoltak egy Ausztriában bordélyházakat üzemeltető bűnbandát

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) célkörözési egysége az osztrák rendőrökkel közösen számolt fel egy Linzben bordélyházat üzemeltető bűnbandát.

BRFK: egy hónap alatt 703 gyorshajtót rögzítettek a traffiboxok Óbudán

Az Óbudán telepített sebességmérő készülékek (traffiboxok) egy hónap alatt 703 gyorshajtót rögzítettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán a police.hu oldalon.

Baleset miatt lezárták a Kőszeg felé vezető 87-es főutat

Baleset miatt teljes szélességében lezárták a 87-es számú főutat a 35-ös kilométernél, ahol szerda reggel több autó ütközött - közölte a Vas vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.

Rendőrség: húsz dílert vettek őrizetbe három vármegyében, több kilogramm drogot találtak

A Hajdú-Bihar, a Békés és a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda és a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei egyszerre csaptak le egy bűnszervezet tagjaira.