Húsklopfolóval rongált automatákat egy férfi, keresi a rendőrség

A rendőrség keresi azt a férfit, aki egy húsklopfolóval rongált meg több jegy- és csomagkiadó automatát - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

Elfogták a Ferenc téren felállított szobrot megrongáló férfit

Garázdaság megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak egy 32 éves férfi ellen, aki a budapesti, IX. kerületi Ferenc téren felállított szobrot megrongálta - közölte a rendőrség a honlapján.

Vádat emeltek a Szabadság téri Horthy-szobrot megrongáló nő ellen

Rongálás miatt emelt vádat a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség azzal a nővel szemben, aki vörös festékkel öntötte le a Szabadság téren Horthy Miklós mellszobrát.

Nyomozást indított a rendőrség az Országgyűlés Irodaházában keletkezett füst miatt

Rongálás miatt nyomoz a rendőrség az Országgyűlés Irodaházában szerdán történtekkel kapcsolatban, az ügyben, hogy az épületben füstöt okozott egy pirotechnikai eszköz - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön a police.hu oldalon.

Életveszélyes sérülést okozott ásóval, kapával két férfi Kálon

Elfogtak három férfit, ketten közülük ásóval, kapával és bottal okoztak életveszélyes, illetve súlyos sérülést két ismerősüknek Kálon, míg társuk a sértettek autóját rongálta meg - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.

Feladták magukat a Margit híd két kőkeresztjét letörő fiatalok

Feladta magát két 16 éves fiatal, aki a Margit hídon letört két kőkeresztet - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Feljelentést tett vadászleseinek megrongálása miatt a Pilisi Parkerdő Zrt.

Feljelentést tett a rendőrségen a Pilisi Parkerdő Zrt., mert augusztus óta folyamatosan rongálják ismeretlenek budakeszi és budapesti erdészetének vadászleseit - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.

Gyújtogató ellen emeltek vádat Zalaegerszegen

Közveszélyokozás és rongálás bűntette miatt emeltek vádat egy 25 éves férfi ellen, aki szemétgyűjtő edényeket, autókat, ablakredőnyt, sőt egy pajtát is felgyújtott Zalaegerszegen, illetve Sárváron - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

A gyarmatosító uralkodó, II. Lipót szobrait távolították el a hétvégén Belgiumban

A belga gyarmati múlt ellentmondásos alakjának számító egykori uralkodó, II. Lipót szobrait távolították el a hétvégén két belgiumi városból.

Felháborítónak nevezte a Fehér Ház közelében álló Kosciuszko-emlékmű megrongálását a lengyel nagykövet

Felháborítónak nevezte Lengyelország washingtoni lengyel nagykövete azt, hogy az afroamerikai George Floyd halála nyomán kirobbant tüntetések résztvevői a lengyel és az amerikai szabadságharcok hőse, Tadeusz Kosciuszko emlékművét is megrongálták hétfőre virradóra a Fehér Ház előtt.

Két év szabadságvesztésre ítéltek egy templomi rongálót Pécsen

Többszörös visszaesőként elkövetett rongálás miatt két év szabadságvesztésre ítélte a Pécsi Járásbíróság azt a férfit, aki tavaly februárban tört-zúzott egy helyi templomban.
Szellem ellen indult büntetőeljárás

Szellem ellen indult büntetőeljárás

Öt bűncselekmény, amelyek elkövetésével kísérteteket gyanúsítottak meg az emberek.