A világbajnok Sárkány Zalán is ott lesz a mezőnyben a jövő heti, kaposvári úszó országos bajnokságon.
Márkát váltott és az idén Skoda Fabia RS-sel áll rajthoz a HUMDA országos ralibajnokság versenyein Turán Frigyes, aki ezúttal is Zsiros Gábor navigátorral kezdi szezont, s bár óvatosan optimista, esélyesnek tartja saját magukat is.
A posztot jelenleg is betöltő lengyel Witold Banka az egyetlen elnökjelölt a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) tisztújító voksolásán.
Május 1. és 5. között tizenhetedik alkalommal rendezik meg Felcsúton a labdarúgó Puskás–Suzuki Kupát.
A magyar bajnok Gálfi Dalma győzött a nyitófordulóban, ezzel bejutott a 16 közé a spanyolországi La Bisbal d’Empordában zajló, 115 ezer dollár összdíjazású salakpályás női challenger-tenisztornán.
Rapport Richárd az előző hónaphoz képest öt helyet javítva a 23. helyet foglalja el a sakkozók nemzetközi szövetsége (FIDE) legfrissebb világranglistáján, míg legjobb magyarként a lányok mezőnyében Gaál Zsóka - egy pozíciót hátrébb csúszva - a negyedik.
Nyilvánosságra hozták a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének pontos menetrendjét, ennek alapján a címvédő Győr április 19-én, a Ferencváros pedig egy nappal később kezdi párharcát, egyformán idegenben.
Fetter Erik kerékpáros jól érzi magát új csapatában, a Team United Shipping Hungaryben.
Kós Hubertet választották az Év úszójának az amerikai egyetemi bajnokságban (NCAA).
Többször is együtt edzett már Lionel Messivel Pintér Dániel, az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Inter Miami második csapatának magyar származású futballistája, aki már az Egyesült Államok U18-as válogatottjában is gólt szerzett.
Hosszabb időre harcképtelenné vált Erling Haaland, az angol bajnok Manchester City norvég futballsztárja.
A sereghajtó Kecskeméti TE hétfőn megóvta a Debrecen elleni mérkőzést, amelyet pénteken 3-1-re elveszített a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójában.
