A VasasPlaket az olasz Pro Reccóval találkozik a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjében.
Hári Boglárka és Móricz Zoltán is bronzérmet nyert a szerbiai Apatinban zajló teke Európa-bajnokságon.
LeBron James, a Los Angeles Lakers szupersztárja a legidősebb játékos lett az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) történetében, aki egy mérkőzésen legalább 40 pontot szerzett.
A többszörös Európa-bajnoki érmes Ligeti Dániel visszavonulása után csatlakozott a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) szabadfogású edzői stábjához.
A kedden Ostravában 400 méteren újabb országos csúccsal győztes Molnár Attila a 18. helyre jött fel a Nemzetközi Atlétikai Szövetség világranglistáján.
Ágyéksérülést szenvedett a Galatasaray labdarúgócsapatának edzésén a magyar válogatott Sallai Roland, aki emiatt kihagyta az együttes csütörtöki kupamérkőzését.
Százegy éves lesz szombaton az olimpiai bajnok francia kerékpáros Charles Coste, aki a január másodikán 103 éves korában elhunyt Keleti Ágnes halálával lett a legidősebb élő ötkarikás aranyérmes.
A címvédő Liverpool labdarúgócsapatának szurkolói Szoboszlai Dominikot választották meg a Tottenham Hotspur felett aratott 4-0-s Ligakupa-elődöntős győzelem után a mérkőzés legjobbjának.
Simon Béla és Juhász Adrián világ- és Európa-bajnok evezősben egyformán maradt némi hiányérzet, de általánosságban mindketten elégedettek karrierjükkel, és visszavonulásuk után szeretnének valamit visszaadni a sportáguknak.
Stollár Fanny és az orosz Jana Sizikova kettőse döntő rövidítésben alulmaradt a csütörtöki negyeddöntőben a 275 ezer dollár (107,8 millió forint) összdíjazású kolozsvári keménypályás női tenisztorna párosversenyében.
A szervező török fél tájékoztatása szerint a helyi hatóságok szigorú feltételekhez kötik és a helyi rendőrség által kontrolláltan szervezik meg a március 20-i labdarúgó Nemzetek Ligája-mérkőzésen való részvételt.