Piros Zsombor az első fordulóban kiesett az indiai tenisztornán

Piros Zsombor az első fordulóban kiesett a Csennaiban zajló 160 ezer dollár összdíjazású challenger tenisztornán.

Kizárták a bajnokságból a Gödöllő nagy múltú felnőtt női röplabdacsapatát

Kizárták a Gödöllői RC csapatát a női röplabda NB I-ből, mivel a legutóbbi négy bajnoki mérkőzéséből háromszor nem állt ki.

Ilyés: elégedettek lehetünk, de csalódottak is vagyunk

Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke úgy fogalmazott, elégedettek lehetnek a férfiválogatott világbajnoki nyolcadik helyezésével, de egyben csalódottak is a horvátok elleni negyeddöntőben történtek miatt.

Az autós és motoros sportrendezvények szabályozásának módosítását sürgeti a Jobbik

A hazai autós és motoros sportrendezvények szabályainak módosítását sürgette keddi budapesti sajtótájékoztatóján Bencze János, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője.

Rangadóval kezd a Ferencváros a negyeddöntős körben

A hét közben megkezdődik a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős köre, amelynek első fordulójában a címvédő Ferencváros rögtön rangadóval kezd: a spanyol Barcelonetát fogadja a Komjádi Uszodában.

Horvátországban rendezik idén a nyíltvízi úszók Európa-bajnokságát

Horvátországban, Stari Gradban rendezik idén a nyíltvízi úszók Európa-bajnokságát.

Magyar aranyak a kick-box Európa-kupán

A formagyakorlatban három aranyat is begyűjtő Tar Petra, valamint első és második helyeivel a pointfightingos Bálint Martin szerepelt a legjobban a magyarok közül a kick-boxosok athéni Európa-kupáján.

Magyarország 10. az erősorrendben

A magyar női kosárlabda-válogatott a 10. helyen áll a nemzetközi szövetség (FIBA) által felállított erősorrendben az Európa-bajnoki selejtező utolsó két fordulója előtt.

Nyolcvanöt éves Keglovich László olimpiai bajnok labdarúgó

Kedden ünnepli 85. születésnapját Keglovich László olimpiai bajnok labdarúgó, edző, sportvezető.

Nem jutottak elődöntőbe a magyarok a para versenyben

Egyik magyar sem jutott tovább a csoportküzdelmekből az év első asztalitenisz Grand Smash-versenyének keretében rendezett para tornán, Szingapúrban.

Svéd válogatott védőt igazolt a Debrecen

Henrik Rönnlöf Castegren személyében egyszeres svéd válogatott futballistával erősített a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Debreceni VSC.

Álvaro Morata Sallai Roland csapattársa lett a Galatasaraynál

A török élvonalban szereplő Galatasaray labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását Álvaro Morata.