Az ember tragédiája folytatásával nyitja új évadát a Vörösmarty Színház

Az ember tragédiája folytatásával nyitja új évadát szeptemberben a Vörösmarty Színház - mondta el a székesfehérvári teátrum igazgatója a hétfői ünnepélyes évadnyitón.

Péntektől ismét várja a nézőket a Békéscsabai Jókai Színház

Pénteken nyitja meg újra kapuit a Békéscsabai Jókai Színház.

Kilenc bemutatót tervez a jövő évadban a Nemzeti Színház

Kilenc bemutatót tervez a jövő évadban a budapesti Nemzeti Színház, ahol Szabó K. István, Berettyán Nándor, Márkó Eszter, Szász János, Vidnyánszky Attila, Eirik Stubo, Aleksandar Popovski és Rátóti Zoltán rendezését is láthatja a közönség.

Szoboravatással, színházi előadással emlékeznek Kodolányi Jánosra Vajszlón

Kodolányi János posztumusz Kossuth-díjas íróra emlékeznek születésének 120. és halálának 50. évfordulója alkalmából szombaton a Baranya megyei Vajszlón.

Húsz színházi előadás az idei programban

Az idei nyári színházi programsorozatban a helyi Csokonai Színház mellett tizenegy vendégtársulat tizennégy produkcióját, összesen húsz előadást láthat a Nagyerdei Szabadtéri Játékok közönsége - mondta el Debrecen polgármestere a rendezvény pénteki sajtótájékoztatóján.
Minden idők legjobb átverései

Minden idők legjobb átverései

Kilenc tréfa, amire még sokáig emlékezni fognak az emberek.

Határon túli színházak előadásai láthatók a hétfőn kezdődő szegedi kamaraszínházi fesztiválon

Április 8. és 13. között rendezi meg a Szegedi Nemzeti Színház a megújult regionális kamaraszínházi fesztivált, a Rekamiét, amely a határon túli színházak előadásait mutatja be.

Határon túli vendégjátékok a Szkénében

Két határon túli magyar teátrum vendégjátéka érkezik a Szkénébe: január 12-én a marosvásárhelyi 3G Színház az Öröm és boldogság című előadással lép fel, majd január 14-én és 15-én a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház a Béres Márta One-Girl Show című produkciót mutatja be Budapesten.

Hét nap alatt nyolc előadást láthat a közönség Budapesten

A Thália Színház szervezésében idén a Pesti Magyar Színház épületében rendezik meg szeptember 3-9. között a 7. Vidéki Színházak Fesztiválját, amelynek keretében nyolc előadás várja majd a fővárosi közönséget - hangzott el sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Tizennégy előadást tűz műsorára a következő évadban a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház

Tizennégy előadást láthat a közönség a 2018/19-es évadban a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban.

Gazdag kulturális kínálat a hétvégi Váci Világi Vigalomban

Színházi előadások, kiállítások, komoly- és könnyűzenei koncertek, gyerekprogramok várják a látogatókat a hétvégén a Váci Világi Vigalom háromnapos rendezvénysorozatában.

Hátrányos helyzetű gyerekeket támogat színházi előadással a Gyermekmentő Szolgálat

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) a hagyományoknak megfelelően ismét megtartja jótékonysági estjét a Vígszínházban: idén a Szentivánéji álom című William Shakespeare-darab december 21-i előadására lehet emelt árú jegyet vásárolni.