A szakképzésben 2020 óta az idén januári az ötödik béremelés, ezzel a 2020-ashoz viszonyítva két és félszeresére emelkedett átlagosan az oktatók bére - mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter.
A felsőoktatásban is el kell érni azt, hogy minden második fiatal duális képzésben vegyen részt, ahogyan az a szakképzésben már megvalósult - mondta a kulturális és innovációs miniszter csütörtökön Békéscsabán a "Kérdezd a minisztert!" elnevezésű programon.
Minden fiatalnak szeretnénk szakmát adni és a hátrányos helyzetű térségekben a felzárkóztatást segíteni - mondta a kulturális és innovációs miniszter kedden Tamásiban.
A célunk, hogy a magyar szakképzés európai erőcentrum legyen - mondta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter kedden Győrben, a Lukács Sándor technikumban.
Kétmilliárd forintból újul meg a Váci SzC Madách Imre Technikum és Szakképző Iskola Gödöllőn - jelentette be a kultúráért és innovációért felelős miniszter hétfőn az intézményben tartott Kérdezd a minisztert! elnevezésű fórumot követő sajtótájékoztatón.
Az elmúlt három napban országszerte 12 700, szakképzésben tanuló fiatal segített a járdák, közterek biztonságosabbá tételében - ismertette a kultúráért és innovációért felelős miniszter.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A szakképzésben részt vevő diákok is segítenek a hóeltakarításban - közölte a kultúráért és innovációért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán.
Január elsejével 10 százalékkal emelkedett a szakképzésben dolgozó mintegy 24 ezer oktató fizetése, erre 32 milliárd forintot biztosít a kormány - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára.
Valódi 21. századi tudást ad a fiatalok kezébe a magyar agrárszakképzés, ami ma erősebb, vonzóbb, versenyképesebb, mint valaha - mondta az agrárminiszter hétfőn a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
Jövő év januárjától újabb fontos lépést tesz a kormány a szakképzés megerősítéséért, 10 százalékkal emelkedik a szakképzésben dolgozók bére - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Mostantól több mint 87 ezer felsőoktatási dolgozó és csaknem 30 ezer szakképzésben dolgozó részesülhet egy újabb, lakáshitel-törlesztéshez vagy önerő biztosításához felhasználható otthonteremtési támogatásban.
A szakképzési rendszer folyamatos átalakítása révén megnőtt a szakmák elismertsége.
