Fülöp Attila: csaknem 190 millió forintra pályázhatnak az autistákat, értelmi fogyatékosokat ellátó intézmények

Keddtől elérhető az a csaknem 190 millió forint keretösszegű pályázat, amelyre civil szervezetek - autistáknak, értelmi fogyatékossággal élőknek bentlakásos ellátást nyújtó - intézményei pályázhatnak január 6-ig.

Varga Judit: a kormány elkötelezett a romaintegráció mellett

A kormány elkötelezett a szegénység felszámolása, a romaintegráció mellett - közölte az igazságügyi miniszter Tiszaburán, a "Felzárkózó települések" elnevezésű romaintegrációs program egyik helyszínén pénteken.

Fülöp Attila: a kormány ösztönzi a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását

A kormány ösztönzi a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását, a cél az, hogy mindenkinek, aki akar és tud dolgozni, legyen munkája.

Fülöp Attila: a kormány 43,4 milliárddal támogatja a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását

A kormány 43,4 milliárd forintos keretösszegű pályázatot írt ki a megváltozott munkaképességű, köztük a fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatásának elősegítésére a következő évre.

Fülöp: kiemelt jelentőségűek a fogyatékossággal élőket érintő intézkedések

Kiemelt társadalmi ügy, hogy a fogyatékossággal élő embereket érintő kérdésekben milyen döntések születnek, ezért a kormány kiadványban összegzi az elmúlt években ezen a területen tett lépéseit.

Fülöp Attila: a szociális terület közösségi ügy

A szociális és gyermekvédelmi terület a közösség ügye, a közösség védelmére szorul - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mándokon.

BM: több mint 2300 település nyert a tüzelőanyag-pályázaton

A Belügyminisztérium (BM) által meghirdetett szociálistüzelőanyag-pályázaton 2358 önkormányzat nyert, nekik legkésőbb február 17-ig kell kiszállítaniuk a tüzelőanyagot az emberekhez - mondta a tárca önkormányzati államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Klebelsberg Központ: több mint 30 ezer ingyenes tanszercsomagot kapnak rászoruló gyerekek

Több mint 30 ezer ingyenes tanszercsomagot kapnak a halmozottan hátrányos helyzetű családokban élő gyerekek augusztus 26-ig - mondta a Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Fülöp Attila: ingyenes tanszercsomagot kapnak a rászoruló gyerekek

Ingyenes tanszercsomagot kapnak a halmozottan hátrányos helyzetű családok gyerekei az iskolakezdésre - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Fülöp Attila: kiegészült a gyod szempontrendszere az autisták esetében

Új ponttal egészült ki a gyermekek otthongondozási díjával (gyod) kapcsolatos állapotvizsgálat szempontrendszere az autisták esetében.

Rendhagyó osztályfőnöki órát tartottak az autizmus világnapján Budapesten

Rendhagyó osztályfőnöki órát tartottak az autizmus világnapja alkalmából kedden Budapesten, egy XVII. kerületi általános iskolában.

Fülöp Attila: otthoni segítő szolgáltatást biztosító szervezeteknek hirdetett pályázatot a kormány

Fogyatékkal élő családtagjukat otthon gondozókat segítő szervezeteknek hirdetett pályázatot a kormány - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.