A korábbi döntéssel ellentétben a következő évadban is a Győri Nemzeti Színház épületében tartja előadásait a színház és a Győri Balett társulata - tudatta a társulatok és a város vezetőivel történt egyeztetést követően a győri önkormányzat csütörtökön az MTI-vel.
Jordán Tamást választották a nemzet színészévé a cím eddigi birtokosai kedden - tájékoztatta a Nemzeti Színház az MTI-t.
Tizenkilenc produkció érkezik tizenöt országból a 7. Madách Nemzetközi Színházi Találkozóra (MITEM), amelyet április 8. és május 17. között rendeznek meg a Nemzeti Színházban.
A hagyományokat követve idén is díjátadó gálával köszöntik a magyar kultúra napját Szombathelyen január 22-én az AGORA Művelődési és Sportházban - tájékoztatták az MTI-t a rendezvény szervezői.
Kevésbé ismert tények a Vaják-franchise-ról.
Ezeket a tényeket talán te sem ismered a világ legsikeresebb balettjéről.
A hétvégén rendezik meg a IV. Nemzeti VERSeny döntőjét: szombaton és vasárnap a Nemzeti Színházban lép fel a verseny 25 legjobb versmondója, akiknek a versklipjeit is levetítik.
Tizenkilenc megye 19 települése képviselteti magát a januári Pajtaszínházi Szemlén, amelyen immár ötödik alkalommal mutatkozhatnak be a vidéki színházi körök, csoportok, amatőr társulatok.
Az előadóművészeti és vizuális művészeti területen is gyakorlati tapasztalatokra tehetnek szert a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Bartók Béla Művészeti Karának hallgatói az oktatási intézmény és a Szegedi Szabadtéri Játékok között létrejött megállapodásnak köszönhetően.
Tizenegy év szünet után ismét megszervezik az Európai Színházi Unió (UTE) fesztiválját, amelynek ismét a Kolozsvári Állami Magyar Színház lesz a házigazdája - közölte pénteken az erdélyi teátrum.
Békéscsaba után a Veszprémi Petőfi Színházban mutatják be Huszka Jenő romantikus nagyoperettjét, a Mária főhadnagyot.
Felújítás alatt álló színházba látogathatnak, városháza tornyából eléjük táruló panorámában gyönyörködhetnek, festőművész, zeneszerző, valamint képeslapgyűjtő lakóházát is megtekinthetik a Kulturális örökség napjai programsorozat résztvevői a hétvégén Somogyban.
