Hátrányos helyzetű települések vállalkozásai 5 milliárd forintos keretösszegű pályázaton igényelhetnek támogatást fejlesztések megvalósítására - mondta Varga Mihály, pénzügyminiszter a Facebookra feltöltött legújabb videójában szerdán.
Az eddigi beruházásösztönzési programok nagy sikert arattak, ezért a kormány szerdán úgy döntött, hogy újabb 155 milliárd forintot ad a minisztériumnak a programok folytatására - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
Ismét lehet pályázni a Stipendium Peregrinum ösztöndíj azon részére, amely a tehetséges fiatalok külföldi felvételi eljárását támogatja.
A kormány 46 cégnek, kétmilliárd forint értékben nyújt külpiacra jutási támogatást annak érdekében, hogy a világjárvány miatt megüresedő exportpiacokra be tudjanak törni - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Vámosszabadiban a HRC Europe Kft. támogatói okiratának átadásán pénteken.
November 30-áig lehet igényelni az egyházak közösségi célú programjainak támogatását.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Péntektől elérhető az elektromos rásegítésű kerékpárok vásárlását támogató, 1 milliárd forint keretösszegű pályázat - jelentette be Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Tizenkét, televíziós bemutatásra és streaming szolgáltatásra készülő történelmi dokumentumfilm támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI).
A világgazdaság új korszaka éles versennyel kezdődik, de ezzel együtt új lehetőségek nyílnak a magyar cégek előtt külföldön - mondta a külgazdasági és külügyminiszter abból az alkalomból, hogy szerdán 30 cég kapott okiratot a külpiaci terjeszkedést segítő állami támogatásról.
Csaknem hatmilliárd forintos kiegészítő támogatást biztosít a kormányzat a Pécsi Tudományegyetem (PTE) fejlesztéseire, a Modern városok program (MVP) részeként - jelentették be az intézmény vezetői a baranyai megyeszékhelyen tartott keddi sajtótájékoztatón.
A kedvezményezett cégek külpiaci pozícióinak erősödésével busásan meg fognak térülni a nemzeti exportvédelmi programban nyújtott kormányzati támogatások - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, a program támogatási okleveleket átadó ünnepségén Kecskeméten.
Tizenegy ígéretes divat- és dizájnipari projekt megvalósulásához biztosít üzleti képzést, szakmai mentorálást és befektetési lehetőséget egy új program.
Tizenegy ígéretes divat- és dizájnipari projekt megvalósulásához biztosít üzleti képzést, szakmai mentorálást és befektetési lehetőséget egy új program.