Magyar-orosz űrkutatási projektek indításáról, valamint a 2024-2025-ben a Nemzetközi Űrállomásra felküldendő magyar űrhajós kiválasztásának és kiképzésének megkezdéséről állapodott meg Szijjártó Péter Dmitrij Rogozinnal.
Eddig ismeretlen, alapvető fontosságú kapcsolatot fedeztek fel az idegsejtek és az agyi immunsejtek között a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI), a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kiváló Kutatóhelye tudósai - írta az MTI-nek küldött közleményében az MTA.
Nemcsak a gyerekeket és a fiatalokat veszélyezteti a digitális eszközök állandósult használata, a felnőttek is függővé válhatnak - hívta fel a figyelmet Steigervald Krisztián generációkutató szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
Szabó Gábor akadémikust nevezték ki az ELI-ALPS lézeres kutatóközpont élére, a Szegedi Tudományegyetem korábbi rektora január 1-jétől irányítja majd az intézetet - tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium kedden az MTI-t.
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
Az orkanagymamák segítik unokáik életben maradását - állapította meg egy új brit tanulmány.
Életének 90. évében meghalt Ormos Mária Széchenyi-díjas történész, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja - közölte az MTA az MTI-vel.
Egyre fényesebb és nagyobb a Naprendszeren át száguldó csillagközi üstökös, a Borisov-üstökös.
Hatórányi szívmegállás után hoztak vissza az életbe egy nőt a barcelonai Vall d'Hebron kórház orvosai egy speciális, úgynevezett műtüdős kezelésnek köszönhetően.
Az elmúlt tíz év lehet a Föld eddigi legmelegebb évtizede: a kutatók már most "szinte biztosak" abban, hogy a 2010-2019 közötti átlaghőmérséklet a legmelegebbé tette az idén befejeződő évtizedet a rendszeres mérések kezdete óta.
A kutatókat is megdöbbentő méretű, a Napnál hetvenszer nagyobb tömegű fekete lyukat fedeztek fel a Tejútrendszerben.
Segít tovább megőrizni a mentális fittséget a sok társas- és kártyajáték egy új kutatás szerint.
Szőnyi András, Zichó Krisztián és kutatótársaik Nyiri Gábor vezetésével olyan sejtcsoportot találtak az agyban, amely kulcsszerepet játszik a negatív tapasztalatok feldolgozásában.
