2027 végéig 100 milliárd forintra emelkedik a HUN-REN - Magyar Kutatási Hálózat éves költségvetési támogatása, ebből az idei évtől jelentős béremelés valósul meg - jelentette ki az innovációért felelős helyettes államtitkár csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Az Alföldön és a sztyeppéken feltárt sírokban talált minták összevetésével genetikai kapcsolatot találtak az Urál melletti és a Kárpát-medencébe vándorolt szarmaták között a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói - közölte a felsőoktatási intézmény a honlapján.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A HUNOR Magyar Űrhajós Program tiszteletére bocsátott ki bélyeget a Magyar Posta szerdán Budapesten.
Teljes holdfogyatkozás lesz vasárnap.
A vokális hangok felismerésének képessége, valamint a fajtársak hangjának azonosítására irányuló specializáltabb készség is evolúciósan ősi agyi mechanizmusokra épül - derül ki az ELTE Etológia Tanszékének legújabb kutatásából.
Az ELTE és a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat kutatóinak új eredményei szerint a zebrahal és a paradicsomhal együtt, egymást kiegészítve segíthet feltárni az agy működését.
Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.
Hankó Balázsnak inkább a felügyelete alá tartozó Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) lassan egy hónapja uralkodó törvényen kívüli állapotok miatt kellene felháborodnia - válaszolt a kultúráért és innovációért felelős miniszternek az Akadémiai Dolgozók Fóruma.
A magyar űrprogram folytatódni fog a gazdaság egy fontos jövőbeli erőforrásaként, a kormány hazánk részvételét folyamatossá teszi a nemzetközi űrkutatási és űrtechnológiai programokban - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
A génterápiák fejlesztését segítő diagnosztikai módszert fejlesztettek ki magyar kutatók, akiknek innovációja lerövidítheti az utat a laboratóriumtól a betegekig.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Akár 69 százalékkal is mérséklődhet a méhtestrák kialakulásának kockázata azoknál a nőknél, akik minimum tíz évig szednek fogamzásgátló tablettát - derült ki a Semmelweis Egyetem (SOTE) tanulmányából.
Egy végzetes neurodegeneratív betegség, az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) kialakulásának hátterét vizsgálták nemzetközi együttműködésben a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (HUN-REN SZBK) és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakemberei.
