Az Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegyhivatala (USPTO) is megadta a szabadalmi oltalmat annak a járműirányítási technológiának, amelyet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Gépjárműtechnológia Tanszékének kutatói fejlesztettek ki.
Közös levélben fordult Darázs Lénárdhoz, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) rektorához Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke és Pósfai Mihály, az MTA megválasztott, június 1-jén hivatalba lépő elnöke.
A kutatóhálózat vezetőivel, tagjaival és az MTA-val való számos egyeztetést követően az a vélemény alakult ki bennem, hogy a HUN-REN jelenlegi vezetésével nem képzelhető el a kutatóhálózat megújítása, a kialakult feszültségek feloldása.
Több mint kétezer éves görög színházi maszkot találtak régészek egy dél-horvátországi barlangban, a Peljecac-félsziget területén - számolt be a felfedezésről a Dubrovniki Múzeum.
A szén-dioxid hasznosításának lehetőségeit vizsgálják, a gáz elektrolízisére használható, hosszú távon is stabilan működő gázdiffúziós elektródok létrehozásán dolgoznak a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói.
Lezárult az a kutatási program, amelynek keretében huszonöt kutatócsoport száz szakembere vizsgálta az agy működését és betegségeit a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-vel csütörtökön.
A klímaváltozás hatásait vizsgáló különböző modellfuttatások szerint az évszázad végére nőni fog az átlaghőmérséklet a Kárpát-medencében, a nyarak egyre szárazabbak lesznek, miközben nő a talajközeli ózonkoncentráció.
Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székházában tartja rendkívüli ülését pénteken az Európai Részecskefizikai Laboratórium, a CERN legfőbb döntéshozó testülete.
David Klenerman és Shankar Balasubramanian brit vegyészek, valamint Pascal Mayer francia biofizikus nyerte idén a spanyol Nobel-díjnak is nevezett Asztúria-hercegnője díjat tudományos és műszaki kutatás kategóriában.
Négyes együttállás látható május 20-án az esti égen: L-betűt formáz a Jupiter, a holdsarló és az Ikrek csillagkép két csillaga.
Alapjaiban forgatja fel az erdőkről alkotott elképzelésünket egy új tanulmány.
Egy olyan minisztériumot szeretnék építeni, amely képes Magyarországot a 21. század második felébe átrepíteni - hangsúlyozta tudományos és technológiai miniszterjelölt hétfőn Budapesten az Országgyűlés digitalizációs és technológiai bizottságának ülésén.