Agrárminisztérium: július 14-én újra megnyílik az állattartó telepek fejlesztését támogató felhívás

Az Agrárminisztérium (AM) újranyitja az "Állattartó telepek fejlesztésének támogatása" című pályázati kiírást - közölte Nagy István tárcavezető az AM szerdai közleménye szerint.

Menczer: a budakeszi buszsávtervezést 586 millióval támogatja a kormány

A budakeszi buszsávok fejlesztéséről szóló tervezői szerződést 586 millió forinttal támogatja a kormány - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kedden a helyszínen.

Kormánybiztos: több mint kétmilliárd forint támogatás érkezett Tolna megyébe a Magyar falu programban

Száznegyvenkilenc pályázat támogatásával több mint kétmilliárd forint érkezett Tolna megyébe a Magyar falu programban - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken a Tolna megyei Kajdacson.

AM: megjelent a kertészeti üzemek megújítását támogató pályázati felhívás

Az Agrárminisztérium (AM) 50 milliárd forint keretösszeggel hirdette meg a kertészeti üzemek megújítását célzó pályázatát - közölte Nagy István tárcavezető a minisztérium szerdai közleményében.

Bodó Sándor: a kormány 60 ezer ember elhelyezkedését segíti mintegy 35 milliárd forint támogatással

A kormány a június elsején indult kibővített vállalati munkaerő támogatási programban 60 ezer regisztrált álláskereső elhelyezkedését segíti mintegy 35 milliárd forint támogatással a következő hónapokban.

A kormány 9 milliárd forintos támogatást biztosít

A kormány 9 milliárd forintot biztosít a 2022-2023-as Petőfi-emlékév támogatására.

Idén is folytatja a nehéz helyzetben lévő egyszülősök és nagycsaládosok térítésmentes nyaraltatását a Mészáros Csoport

Kétszázmillió forint értékű jótékonysági felajánlásnak köszönhetően idén nyáron is mintegy 3500, nehéz helyzetben élő egyszülős és nagycsaládos nyaralhat július elsejétől augusztus végéig a Mészáros Csoport jóvoltából.

Megjelent a vidéki közutak fejlesztését támogató felhívás

Május 28-án megjelent a Külterületi helyi közutak fejlesztése című felhívás, amelyben vidéki térségekben működő települési önkormányzatok és önkormányzati társulások nyújthatnak be támogatási kérelmet - közölte Nagy István agrárminiszter az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

Az Európai Bizottság 3 milliárd euróval támogatná a fehérorosz demokratikus átmenetet

Az Európai Bizottság 3 milliárd eurós gazdasági csomagot terjesztett elő Fehéroroszország demokratikus átmenetének támogatására - közölte az uniós bizottság pénteken.

Varga Mihály: a Pharma Print Kft. fejlesztése 55 millió forint támogatást kapott

A Pharma Print Kft. most elkészült 222 millió forintos fejlesztését a nagyvállalati beruházási támogatásban 55 millió forinttal segítette a kormány és ezáltal hozzájárult csaknem 70 munkahely megőrzéséhez - írta Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalán.

Az olaszok fele támogatja a száz napja kormányzó Mario Draghit

Az olaszok valamivel több mint fele támogatja az országot februártól vezető Mario Draghit, akitől száz nappal az új kormány megalakulása után továbbra is a járványhelyzet és a gazdasági válság kezelését várják - derült ki egy hétfői felmérésből.

A Startup Campus 360 millió forintot juttat kezdő vállalkozásoknak

A Startup Campus Inkubator Zrt. 360 millió forintot továbbít kezdő vállalkozásoknak a következő két évben - közölte az innovációs ügynökség szerdán az MTI-vel.