Végleges formájában megszavazta a moszkvai parlament alsóháza kedden azt a törvénytervezetet, amely megtiltja az orosz katonáknak, hogy bevetés vagy kiképzés közben a tartózkodási helyüket meghatározó kommunikációs vagy egyéb információrögzítő eszközöket használjanak.
Megismételt szavazással sikerült elfogadnia a képviselőházban a bukaresti szociálliberális kormánytöbbségnek szerdán a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzéséről szóló törvénytervezetet.
Kiállta az előzetes alkotmányossági kontroll próbáját Romániában az a törvénytervezet, amely megtiltja, hogy a nemzeti kisebbségek arányát megváltoztató módon módosítsák a megyék, városok és községek közigazgatási határait.
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág, 18+
Az állatok egészségére káros genetikai szelekció megszüntetésére törekszenek a törvényhozók.
Az alkotmánybíróság utasítására bevezetnek egy harmadik nemet Németországban a személyiségi jogi szabályozásban, az erről szóló törvénytervezetet a szerdai ülésén fogadta el a szövetségi kormány.
Megszavazta a bukaresti képviselőház csütörtökön a helyi hatóságok által felszámolt marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapításáról rendelkező törvénytervezetet, amelyet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) terjesztett a parlament elé.
Negatív szakbizottsági véleményezést kapott a bukaresti képviselőházban szerdán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvénykezdeményezése, amely bővítené a kisebbségek anyanyelvhasználati jogait a romániai közigazgatásban.
Szerző: Vya
itt:
18+, Egészségügy
Ambuláns szülés esetén lerövidülne a kórházi tartózkodás ideje.
Szerző: Vya
itt:
Románia, Külföldi politika
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) több törvénytervezetét napirendre tűzték a bukaresti parlamentben, miközben a szociálliberális koalíció arra vár, hogy az RMDSZ eldöntse: segít-e neki a szerdai bizalmatlansági szavazáson eltávolítani a támogatás nélkül maradt, de távozni nem hajlandó So
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap a külföldről támogatott civil szervezetek átláthatóságáról szóló törvénytervezettel kapcsolatban írt Magyarországról.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A civil szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslat visszavonására szólította fel a kormányt az LMP társelnök-frakcióvezetője szombaton egy budapesti sajtótájékoztatón.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A civil szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslat visszavonására szólította fel a kormányt az LMP társelnök-frakcióvezetője szombaton egy budapesti sajtótájékoztatón.
