A román képviselőház elutasította kedden a kétfordulós polgármester-választás bevezetéséről szóló törvénytervezetet, így marad a jelenleg hatályos egyfordulós megmérettetés.
A román kormány az állami fizetés és nyugdíj halmozását tiltó, illetve a munkaviszony fenntartására a nyugdíjkorhatár elérése után is lehetőséget teremtő törvénytervezetet fogadott el szerdai ülésén.
Megszavazta a román szenátus kedden a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által beterjesztett törvénytervezetet, amely szeptember 27-ére tűzi ki a helyhatósági választásokat.
Nagy többséggel elutasította a román képviselőház szerdán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvénytervezetét, amely március 15-ét a romániai magyar közösség ünnepévé nyilvánította volna.
A 2011-ben létrehozott Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET Zrt.) a kormány szándékának megfelelően jelentős segítséget nyújtott a szociálisan legrászorultabb hiteladósoknak, ők az elmúlt évben kedvezményes feltételekkel vissza is vásárolhatták korábbi otthonukat.
Klaus Iohannis román elnök hétfői televíziós beszédében ismét megvádolta az ellenzéki Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy olyan törvénytervezeteket támogat, amelyek a Székelyföld autonómiájához vezetnek.
A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) tiltakozik a kulturális dolgozók közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetését célzó törvénytervezet ellen; a "cselédtörvény" a KKDSZ szerint a dolgozók jogfosztását eredményezné.
Nem sikerült a Romániában kormányon lévő jobbközép Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) a képviselőház napirendjére tűznie szerdán a kétfordulós polgármester-választás bevezetéséről szóló, az ellenzéki szociáldemokraták és az RMDSZ által kifogásolt törvénytervezetet.
Tilos lesz orosz szoftver nélküli okostelefont, számítógépet és okostévét forgalmazni Oroszországban 2020. július 1-től az orosz parlament alsóháza által csütörtökön harmadik - végső - olvasatban elfogadott törvénytervezet szerint.
Az ellenzéki jobboldali többségű francia szenátus elfogadta azt a törvénytervezetet, amely megtiltaná a vallási jelképek viselését azoknak a szülőknek, akik az iskolai osztálykirándulásokon kísérik a gyerekeket.
A hongkongi rendőrség betiltotta az elmúlt hónapok legnagyobb létszámú megmozdulásait szervező csoport szombatra tervezett demonstrációját - olvasható a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes oldalán csütörtökön megjelent cikkben.
Végleges, harmadik olvasatában is megszavazta kedden az orosz parlament alsóháza azt a törvénytervezetet, amely biztosítja, hogy az orosz internet akkor is stabilan, önállóan működjön, ha lekapcsolnák a világhálóról.
