Ferenc pápa Simona Brambilla olasz nővért nevezte ki egy vatikáni hivatal vezetőjévé, a Megszentelt Élet Intézményeinek és Apostoli Élet Társaságainak Dikasztériuma prefektusává - közölte a Vatikán hétfőn.
Aggasztónak nevezte a második generációs bevándorló fiatalok Milánóban ismétlődő gyűlöletmegnyilvánulásait és tiltakozásait Ilan Boni, az észak-olaszországi város zsidó közösségének alelnöke az Il Giornale napilapban hétfőn.
Karácsony ünnepe alkalom, hogy felismerjük és elfogadjuk Isten minden embert megérintő szeretetét, amely átragyog a betlehemi éjszaka ridegségén és meghitté változtatja azt - olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia MTI-hez pénteken eljuttatott karácsonyi üzenetében.
Az izraeli rendőrségnek ki kellett mentenie szerdára virradóan a ciszjordániai Nábluszból az engedély és katonai biztosítás nélkül József sírjához zarándokló újabb ultraortodox zsidó csoportot, miután palesztin fegyveresek lövésekkel megsebesítették autóbuszuk sofőrjét.
Magyarország továbbra is számíthat a katolikus egyházra és annak központjára - jelentette ki a miniszterelnök, pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A karácsonykor kezdődő jubileumi szentév biztonsági intézkedéseinek keretében az olasz belügyminisztérium betiltotta a rövid távra kiadandó szállások esetében a kulcsszéfek használatát, és előírta a vendégek személyes azonosítását - közölte kedden a tárca.
A vatikáni szertartásmesterek és műszaki szakértők főpróbát tartottak a Szent Péter-bazilika úgynevezett szent kapujánál, amelyet tíz év után először karácsonykor, a jubileumi szentév kezdetekor Ferenc pápa nyit ki - közölte a szentszéki sajtóközpont hétfő este.
A vallásos könnyűzene közösségeket teremt, az ezt támogató program ezt segíti.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta II. Efrém Ignác szír ortodox pátriárkát – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.
Vasárnap kezdődik az advent, a karácsonyt előkészítő négy vasárnapon át tartó időszak.
A hatóságok több mint ezer tagja vett részt a hétvégén tartott gyakorlatozáson, amellyel megkezdődött a biztonsági felkészülés Rómában a majdnem pontosan egy hónap múlva kezdődő jubileumi szentévre.
Konferenciával és kiállítással emlékeznek Szeremlei Sámuel református lelkészre és történészre halálának centenáriuma alkalmából pénteken Hódmezővásárhelyen – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
