Elindult a Fekete Madonna zarándokvonat Budapestről Czestochowába

Elindult a Fekete Madonna zarándokvonat Budapestről Lengyelországba, a czestochowai Szűz Mária-kegyhelyre hétfőn.Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikai államtitkára az indulás előtti búcsúztatón utalva a világban zajló eseményekre, azt mondta, a zarándokvonatra most talán nagyobb szükség van, mint bármikor korábban.

"A zarándokok ne csak a saját lelki békéjüket keressék és találják meg, hanem a nagyobb közösség békéjét, nyugalmát is" - fogalmazott, jelezve, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan most is utaznak gondoskodásban élő fiatalok a vonaton, akiknek ez egy jó lehetőség a közösséghez kapcsolódáshoz, ami meghatározó élmény lehet az életükben.

Budai László, a zarándokvonat szervezője, a Misszió Tours vezetője elmondta, a vonaton mintegy hatszáz zarándok utazik Lengyelországba, a résztvevők közül mintegy 150-en Erdélyből érkeztek az útra. A programon egyetemisták és gondoskodásban élő fiatalok is részt vesznek.

Az úti cél a magyar pálosok szerzetesrendje által alapított czestochowai kolostor, ahol gazdag lelki program várja a zarándokokat, akik csütörtökön a krakkói II. Szent János Pál-bazilikában szentmisén vesznek részt.

Dibáczi Tamás, a MÁV Személyszállítási Zrt. utasellátó igazgatója felidézte, hogy a Misszió Tours és a MÁV-Volán-csoport 2011-től tartó együttműködése óta mintegy 34 zarándokvonatot és 25 ezer utast továbbított különböző belföldi és nemzetközi zarándoklatok helyszínére.

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyés püspök, a zarándokvonat lelkivezetője arról beszélt, hogy a "meglátogatni kívánt helyszínek Isten népének áhítatáról tanúskodnak". Ezen helyekről visszatérve a zarándokok keresztény életükben megerősödve térnek vissza, és "készek lesznek a szeretet műveinek minél tökéletesebb gyakorlására".

"Mi, a zarándokok a hitünk, reményünk és szeretetünk példáját visszük, hogy az ott lakók és az oda zarándoklók ezen épülve lelkiekben gazdagodjanak" - fogalmazott a megyés püspök.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com