Az idén mintegy 30-35 ezer lakást kezdtek el építeni, amiből körülbelül 18 ezer készülhet el még ebben az évben - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
A tavalyi magas bázis ellenére idén is legalább 15 százalékos termelésnövekedést várnak az építőipartól az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akik a KSH reggel kiadott első féléves jelentését kommentálták.
Júniusban is bővült az építőipari termelés, az eredményekből az uniós források élénkítő hatása is látható, de az állami beruházások is újabb lendületet adtak az ágazatnak.
Júniusban az építőipari termelés a nyers adatok szerint 28,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit a májusi 15,3 százalékos emelkedés után.
Júniusban az építőipari termelés a nyers adatok szerint 28,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit a májusi 15,3 százalékos emelkedés után.
Az energetikában és az építőiparban nő, minden más ágazatban csökken a cégek száma Magyarországon - közölte az Opten céginformációs szolgáltató szerdán az MTI-vel, az idei második negyedévi adatok alapján.
Májusban az építőipar termelése 15,1 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, de az MTI-nek nyilatkozó elemzők felhívták a figyelmet arra, hogy a bővülést lassítja a kapacitás- és munkaerőhiány.
Májusban az építőipar termelése 15,1 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, de az MTI-nek nyilatkozó elemzők arra is felhívják a figyelmet, hogy bővülést lassítja a kapacitás- és munkaerőhiány.
Májusban az építőipar szerződésállománya 67,4 százalékkal nőtt, a megrendelői bizalom a következő időszakban jó helyzetet teremt az ágazatban - mondta Pomázi Gyula, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal
Májusban az építőipar termelése 15,1 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit az áprilisi 14,2 százalékos növekedés után. Az év első öt hónapjában 16,9 százalékkal nőtt a termelés a tavalyi év azonos időszakához képest - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Egész évben folytatódhat az építőipar erőteljes növekedése a szerződésállomány és a beadott lakásengedélyek száma alapján - mondta Pomázi Gyula, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában pénteken.
Áprilisban az építőipari termelés 14,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).