Viszonylag fiatalok, mindössze talán 100 millió évesek lehetnek a Szaturnusz gyűrűi - közölték előzetes eredményeiket a kutatók a nagy fináléjára készülő Cassini űrszonda adatainak elemzése alapján.
A horoszkópod szerint mennyire hiszel az idegenekben?
A Mars felszínét borító sós ásványok megölik a baktériumokat - tárta fel egy csütörtökön közzétett tanulmány, amely arra a következtetésre jutott, hogy a vörös bolygó felszíne kevésbé élhető, mint azt korábban gondolták.
Az északi égbolton lesz megfigyelhető a különleges jelenség.
A Magyar Tudományos Akadémia és az ELTE Gothard Obszervatórium kutatóinak közreműködésével készített színképadatbázis fogja segíteni a csillagászokat a 2018 végén felbocsátandó James Webb űrtávcső számára kitűzött tudományos célok megvalósításában.
Egymillió embert juttatna el a Marsra a következő 50-100 évben Elon Musk - derül ki az amerikai milliárdos, a SpaceX vállalat vezetője által papírra vetett tervekből, amelyet a New Space folyóirat ismertetett.
Látszólag egyszerű dolgok okoznak tudományos rejtélyt.
Egyedülálló magyar-orosz műholdas űrkísérlet indul, amely a tervek szerint hatalmas lendületet fog adni a földi élet és civilizáció számára létfontosságú űridőjárás kutatásának.
Két űrhajóssal a fedélzetén újabb űrhajót bocsátottak fel a Nemzetközi Űrállomásra a kazahsztáni Bajkonurból - közölte csütörtökön a Roszkoszmosz orosz állami űrkutatási vállalat.
Érdekességek, amiket kevesen tudnak a NASA-ról.
Donald Trump első ciklusában újabb Hold-expedíciót szeretne megvalósítani.
Őskori asztronauták, eltitkolt projektek és más őrült teóriák.