Guinness-rekordot ért el a Resident Evil

Meglepő érdekességek a 25 éves videojátékról.Immár 25 éve, 1996. március 22-én jelent meg Japánban a Capcom egyik legismertebb játéka, a Resident Evil. A kultikus horrorjátéknak születtek már folytatásai, vadhajtásai, de film, animációs sorozat és például manga is készült a legendás programból, amiről most olyan érdekességeket tudhatsz meg, amelyeket talán még nem hallottál!

Egy Guinness-rekordot is sikerült elérnie, de ezzel az alkotók nem nagyon reklámozták a játékot: A Resident Evil esetében pozitívumként lehet említeni a fejtörőket, az izgalmas harcokat, a hétköznapinak nem nevezhető megoldásokat, viszont a benne lévő párbeszédek olyan botrányosak, hogy amiatt a játék bekerült a Guinness Rekordok Könyvének 2008-as „Gamer's Edition” kiadásába, mint az a játék, amely „minden idők legrosszabb párbeszédeit tartalmazza”.

Tényleg létezik egy Resident Evil 1.5-nek hívott, hivatalosan ki nem adott folytatás: Még az előtt, hogy az alkotók létrehozták volna a játék második részét, ami nemrég egy remek remake-et kapott, egy másik csapat is megbízást kapott, hogy alkossa meg a Resident Evil 2-t.

Ebben a verzióban Leon mellett megjelent egy új főhősnő, Elza Walker, aki amellett, hogy egyetemista, még motorbicikli versenyző is. Ennek a párosnak kellett volna megküzdenie az egyik másik játékban sem felbukkanó zombi-gorillákkal, félig ember, félig pók mutánsokkal és egy olyan főellenséggel, akinek a farkán Albert Wesker arca jelent meg.

Végül hivatalosan nem került kereskedelmi forgalomba a Resident Evil 1.5, viszont egy prototípus képében mégiscsak sikerült kiszivárognia.

Összesen négy játszható karakter lett volna a Resident Evilben: A Resident Evilről szinte mindenki tudja, hogy a két főhőse Chris Redfield és Jill Valentine, ám azzal már sokkal kevesebben vannak tisztában, hogy eredetileg két másik karaktert terveztek az alkotók.

Ezek egyike a színes bőrű orvos, az Eddie Murphy-ről mintázott Dewey, a másik egy rádiós szakember, Geltzer lett volna. Az soha nem derült ki, hogy miért cserélték le a párost, akik közül Dewey neve tovább él a játékban, ugyanis Edward Dewey-nek nevezik a STARS pilótáját. Lehet, hogy pont azért, hogy így tisztelegjenek a kivágott karakterek előtt.

George A. Romero, Az élőhalottak éjszakája direktora lett volna a Resident Evil-film rendezője: A rajongók máig hevesen képesek vitatkozni arról, hogy milyenek lettek a Resident Evil-filmek, ám az más kérdés, hogy milyenek lettek volna ezek a filmek, ha a modern zombik atyja, George A. Romero rendezi őket, ahogy arról eleinte szó is volt.

A Capcom és Romero jó viszonyt ápolt egymással, amit az is bizonyít, hogy a rendező reklámot készített a játék második részéhez, ezért egyből őt keresték, amikor felmerült a mozgóképes ötlet. Romero, aki nem titkolta, hogy rajongott a program első részéért, a forgatókönyv megírását is elvállalta. A rendező úgy tervezte, hogy kisebb változtatásokkal, az első rész történetét filmesítené meg, Jillel, Chrisszel és a többiekkel, ám a Capcom tetszését nem nyerte el a forgatókönyv, így azonnal kirúgták a híres direktort.

Rengeteg pénzt költöttek egy Game Boy Color változatra, ám ez végül soha nem jelent meg: A Capcom sok mindenről híres, így arról is, hogy képes volt kemény összegeket költeni egy-egy címre, hogy aztán a már szinte kész programokat kidobják.

Ez történt a Nintendo első kézikonzoljára, tehát a Nintendo Game Boy Colorra alkotott Resident Evillel is, ami nagyjából 90%-ban kész volt, amikor a kiadó úgy határozott, hogy se a vásárlók, se ők nem lennének elégedettek a minőséggel.

Az rejtély, hogy a kiadó erre miért csak akkor jött rá, amikor szinte kész volt a játék. A kód azonban nem veszett el, ezért évekkel később a Resident Evil GBC, ROM formájában, megjelent a különböző fájlcserélő oldalakon.Több játék is a széria folytatásának készült, mielőtt önálló sorozattá vált volna: A különféle programok fejlesztése terén elég nagy káosz uralkodott a Capcomnál a nyolcvanas és a kilencvenes években. Ezt igazolja az is, hogy akadnak olyan Resident Evil-folytatások, amelyek végül más címmel váltak saját sorozattá.

Ilyen például a Devil May Cry sorozat, amit a Resident Evil 3 írója, Noboru Sugimura és rendezője, Hideki Kamiya készített. Az alkotók érezték, hogy unalmassá vált a bejáratott formula, ezért úgy döntöttek, hogy egy túlpörgetett „over the top” akciójáték lesz a folytatás, aminek túlélőhorror-elemeit alaposan visszaveszik.

A kiadónak tetszett a játék prototípusa, viszont úgy érezték, hogy a rajongókat nem nyűgözné le a műfajváltás, úgyhogy úgy döntöttek, hogy nem dobják ki a játékot, hanem átnevezik. Így lett Devil May Cry a címe.

Egy másik eset, a mára szinte a feledés homályába veszett, Onimusha, amit a Resident Evil spin-offjaként készült. Itt a Capcom egy „nindzsás” verziót talált ki a játékhoz, ám még időben rájöttek, hogy ez nem túl jó ötlet, így inkább a Resident Eviltől független játékként adták ki a programot.

Shinjin Mikami a Resident Evil előtt a Disney-nél dolgozott: Shinjin Mikami a horror nagymestere, akinek nemcsak a Resident Evil első és negyedik részét köszönhetjük, hanem például a The Evil Withint is, éppen ezért meglepő, hogy az alkotó eleinte egy teljesen más műfajban munkálkodott.

Mikami előző munkahelye ugyanis a Disneynél volt, ahol olyan videojátékokban dolgozott, mint a hivatalos Aladdin és a Who Framed Roger Rabbit (itthon Roger nyúl a pácban címmel megjelent filmhez kapcsolódó videojáték).

Habár a rendező az utóbbi program, illetve Goof Troop esetében dizájner is volt, mégsem érezte jól magát a cégnél, amit végül otthagyott, hogy aztán a Capcomnál vállaljon munkát, ahol rögtön az első alkotása a Resident Evil első része volt.

A kameranézetet az Alone in the Dark ihlette, a játékot viszont nem: Habár a rendező elárulta, hogy fiatalabb korában rajongott az Alone in the Darkért, amihez hozzáadva a rögzített kamerákat, szinte egyértelmű, hogy az Infrogames horrorszériájának köszönhető, hogy a Resident Evil születése, ám Mikami elmondása szerint, ez nem igaz.

A rendező ugyanis elárult, hogy a Capcom egy másik horrorjátéka, a Sweet Home volt az, ami leginkább megihlette. Ez nem meglepő, elvégre az eredeti csapatnak az 1989-es szerepjátékot kellett volna remake-elnie, viszont elég gyorsan kiderült, hogy a Mikami által kitalált formula jobb lesz önálló megvalósításként.

A Sweet Home egy elhagyatott kúriában játszódik, ahol a játékosra sokféle fejtörő, idegtépő tárgymenedzsment és ajtónyitó-animáció is vár, amikor a szobák között mászkál, mindez pedig minden bizonnyal ismerős a Resident Evil rajongóinak.

Multiplayert is terveztek hozzá: Bár erről ellentmondásosak az információk, mégis az biztos, hogy az eredeti elképzelésben még szó volt egy többjátékos módról. Bizonyos források szerint ez csupán egyfajta deatmatch lett volna, ám mások szerint, és ez tűnik valószínűbbnek, arról lett volna szó, hogy a két főhőst egymás mellett irányíthatták volna a játékosok.

Az alkotók elkészítettek egy demót, amit csak a producerek láttak, és amelyben néhány szobát lehetett bejárni, ám mivel a PS1 nem bírta a kooperatív játékmódot, ezért a tervet a fejlesztés kora szakaszában kukázták.

Nem sokon múlt, hogy FPS legyen belőle: Sokaknak nem tetszett, amikor kiderült, hogy a Resident Evil hetedik részében belső nézetre cserélik a rögzített, valamint követhető kamerákat, ám azok, akik felháborodtak, valószínűleg nem tudják, hogy a Capcom szakemberei hónapokig FPS-nek képzelték el már a legelső részt is.

Szerencsére a cégnél dolgozó, és a játékot rendező Shinji Mikami nemcsak rongyosra játszotta az Alone in the Darkot, hanem a vezetőséget is meg tudta győzni arról, hogy a rögzített kamerák sokkal nagyobb feszültséget okoznak a játékosnak, mint az, ha csak lövöldöznie kell.

Igaz, sok játékost zavart, hogy nem látnak be mindent a pályából, viszont ettől még tény, hogy a Resident Evil attól lett máig működő horrorjáték, hogy filmes kameranézeteket használt, és 2D-s rögzített háttereket kapott, ugyanis így sokkal jobban nézett ki, mint akkor, ha teljesen 3D-ben jelentetik meg az első PlayStationre.

(Forrás: hu.ign.com)

Hozzászólások

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Feszültség a lakóközösségben? A jó kommunikáció a kulcs! Ismerd meg, hogyan segíthet egy modern társasházkezelő program a kapcsolatok javításában.

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

A modern vállalkozások számára az adatok gyors és pontos kezelése elengedhetetlen. Az API ebben nyújt hatalmas segítséget, különösen az adószámok ellenőrzése és a kapcsolódó adatok kitöltése terén.

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Meglepő szabadalmat nyújtott be a cég.

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

Összecsukható tároló dobozok hatékonyabb és fenntarthatóbb logisztikához.

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

A vonalkódolvasók előnyei a vállalkozások számára: hatékonyság, gyorsaság és az 1D, 2D típusok alkalmazási területeinek bemutatása.

PPC hirdetések mérése és elemzése

PPC hirdetések mérése és elemzése

Online marketing alapjai: PPC kampány, célkitűzések, stratégia és a folyamatos optimalizálás. Konverzió és márkaismertség növelése.

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Az ipar különböző területein, így az építőiparban is nagy hasznát veszik a hajlítógépeknek. Kulcsszerepet játszanak a lemezek meghajlításában, valamint a különleges profilok kialakításában. A különféle anyagok precíz és gyors hajlítását, alakítását teszik lehetővé, így az ipar több területén is nélk

Új jelentést kapott az év szava, a „hallucináció”

Új jelentést kapott az év szava, a „hallucináció”

A technológia fejődésnek tudható be a jelentésbővülés.

Ijesztő vagy fantasztikus? A mesterséges intelligencia szerepe a marketingben

Ijesztő vagy fantasztikus? A mesterséges intelligencia szerepe a marketingben

Ne maradj le! Ismerd meg a mesterséges intelligencia marketingbeli alkalmazásait, és légy egy lépéssel a versenytársaid előtt!

Már az átverős e-maileket is mesterséges intelligenciával fogalmazzák meg a csalók

Már az átverős e-maileket is mesterséges intelligenciával fogalmazzák meg a csalók

A bűnözők is haladnak a korral.

http://ujhazak.com